Mindannyian döbbenten állunk, keresem a szavakat, hogy leírjam milyen váratlan és hihetetlen volt a hír: „Szilágyi László kántoruk meghalt!”
Szegváron született 1950. augusztus 28-án elsőként a 3 gyermekes családban. Itt, szülőfalujában kezdte kántori hivatását, Szathmári Attila esperes atya idejében, majd Szentes két egyházközségében teljesített szolgálatot. Fiatal, lelkes, fáradhatatlan, és érdekes egyénisége, barátságos természete mindenkinek megtetszett. Énekkart szervezett, bevonta a fiatalokat is a liturgiába. Mindig tanult, képezte magát, gyakorolt naponta órákon át. A passió éneklése, zsoltárok gyakorlása, népénekek, és több szólamú művek előadása volt szorgalmának gyümölcse a liturgiákon. Művészlélek, szorgalmas, mindig a teljességre törekvő volt munkájában.
Kedves emlékei fűzték Szegvárhoz, szívesen mesélt egy-egy epizódot, ha „haza látogatott”, ismerősökkel találkozott. Minden alkalommal szívélyesen üdvözölte a szegvári híveket, régi ismerősöket bárhol összefutott velük. Örömmel kerékpározott át pihenésként falunkba is olykor-olykor.
A Szegváron töltött évek után, Szentes lett otthona, ott teljesedett ki igazán hivatása, és lett a város KÁNTORA.
Dr. Gruber László plébános atya így búcsúzott Tőle:
„Laci türelmes, jóhiszemű ember volt, szívesen segített másokon. Kedvelte az egyszerűséget. Mindennapi tevékenységét meghatározta az orgona művekben való elmélyülés. Ez volt az ő élete. Művészember volt: verseket írt és zeneműveket komponált. A Szent Anna templom volt a lelki otthona… A városban kántori mivoltában szerzett ismeretséget és elismertséget…. Legutolsó plébánosával volt a legjobb és legharmonikusabb munkakapcsolata. … Élete nem volt mindig könnyű és szenvedésmentes. Gyermekkorában, ifjúként és felnőtt emberként is érték megaláztatások, bántások, csalódások. Nem teljesült minden álma, – szeretett volna egy ötventagú gyermekkórust létrehozni…
Az Úr különös kegyelme, hogy csaknem utolsó szívdobbanásáig aktív lehetett.
Mécs László premontrei szerzetes-papköltő mondja: „Az élet örök búcsúzás…ó, bárcsak tudnánk távozáskor fényt hagyni mint a Messiás, ó szent fényt hagyni volna jó”.
– hangzott el temetésén a búcsúzás.
Köszönjük Istennek, hogy ismerhettünk, hogy fényt hagytál szívünkben, reméljük a Mennyei kórusban énekelsz tovább.
