Mikor gyógyulnak a lelki sebeink?

Ez is lehetett volna a mottója annak a napnak melyet az egyházközségben január 28-án tartottunk meg. Most már mondhatjuk, hogy évek óta január utolsó szombatján, vagy február elején tartunk, egy lelki megújulásra szolgáló napot. Mindenkit meghívunk, aki egy kicsit többet szeretne megélni Isten szeretetéből, mint amit rohanó hétköznapjaink kínálnak. Ez egy nap, amikor megállunk, s nem a robot, a teendő a legfontosabb, hanem picit a lelkünk felfrissülésére szánunk időt.
Ez évben falunk szülöttét: Vangel Imre kiskunhalasi plébánost hívtuk meg, hogy vezesse számunkra ezt a napot. Az együttlétünk énekekkel kezdődött, majd az Imre atya előadásának első felével. Ez az imádságról szólt, a második fele pedig a Püspöki Kar új körlevelének megismeréséhez adott segítséget, vagyis: Mit akar az imaév?
Az évközi 4. vasárnap evangéliumából indult ki a tanítás. Szerkezete a következő 3 pontot tartalmazta: 1. Mi a keresztény élet középpontja? 2. Ki az az Isten akihez imádkozom? 3. Mi is az ima folyamata?
1. Keresztény életünk középpontja, hogy embertársainkkal és rajtuk keresztül végül is Istennel kapcsolatba kerüljünk. Élő példákkal fejtette ki, hogy találunk közösséget Istennel és embertársainkkal. 
2. Ezután rávezette a jelenlévőket, hogy Ki is az az Isten, akihez imádkozunk? Életünk középpontjában van a Szentháromságos egy Isten. Isten értelmet, szabad akaratot adott a teremtett embernek, plusz a szeretetet, vagyis: kapcsolatba kerülhetünk Istennel és embertársainkkal. Megismerhettük a szeretet dimenzióit. A Szeretet Istene számunkra, mint az oxigén – ami nélkül nem élhetünk…, napfény mely éltet…, mint a tengervíz, mely nélkül nincs élet…
3. Végül az imádság, mint a csend, az elcsendesedésben hozzánk lépő Szeretet megtapasztalása – volt szemléletes képekkel elénk tárva. Sőt néhány konkrét imádságot is megemlített, megtanított.
Ezután szép engesztelő szentórán vettünk részt, majd a második tanításban képet kaptunk arról a kapcsolatról, ami az imádás, imádság folytán alakul ki Isten és ember, valamint: ember és ember között. 
Sebeink vannak, lelki gyötrelmek nyomait viseljük, korunk reménytelenségeiben élünk. Minden seb gyógyulhat bennünk, ha Istennel kapcsolatba lépünk, ha a Szeretet átjárja szívünket…. Nagyon fontos, a megbocsátás, az irgalom, hogy élni tudjunk…
Mindezek szorosan kapcsolódtak és magyarázatot találtak szívünkben a Püspöki kar által meghirdetett engesztelő imaévre, annak fontosságára.
Ebédszünet után szétoszlott a jelenlévők tábora: – Egyháztanács képviselőtestület tagjai, Máltai, Karitász csoport, Rózsafüzér Társulat, Mária Légió, Takarítók – Virágozók, csoportjaira. Melyben mindenki elmondhatta, milyen imaélménye volt, és milyen jelét látja a reménynek? Mindenkit megajándékozott a másik őszintesége, és gazdagsága.
Valóban mindannyian sokat kaptunk egymástól is ezekben a beszélgetésekben.
Végül szentmisével zártuk ezt a napot. Mindenki gazdagodva tért haza, még az is, aki csak egyik, vagy másik felén tudott jelen lenni.
Több mint 40-en voltunk, még mozgásában erősen korlátozott társaink is voltak, akik dacolva a hideggel, távolsággal mégis eljöttek. 
Szeretnénk megköszönni elsősorban azoknak, akik eljöttek és jelenlétükkel megtisztelték a közösséget, hogy így élővé válhatott a szeretet. Hálásak vagyunk a Karitász csoport szendvicseiért, a lelki megtisztulás lehetőségeiért az atyáknak, és Imre atyának az egész nap lebonyolításáért!