A közlekedők örömére hosszú évek várakozását követően történt meg a felújítás, hiszen egyes útszakaszok már balesetveszélyesek voltak.
A megújult!-->!-->!-->…
A hétvégén megint üzemképtelenné vált az egykori takarékszövetkezet bankautomatája. Az érintőképernyő elsötétült, a készülék furcsa zúgó hangot ad!-->…
Tartalmas, szép, felemelő pillanatokban gazdag volt csoportunk számára 2023. első hete. Tizenöt kisgyermekes család évkezdését könnyítettük meg az öt!-->…
… hisztis, szánalmas, hülye, okos.
- Néhány jelző, amelyekkel Gémes László önmagában is becsületsértő bejegyzése alatt büntettek a hozzászólók.!-->!-->!-->…
Kedves László!
Nem kell megköszönnöd a kitiltást, mert kiérdemelted. Becsületsértő, igaztalan hozzászólást írtál rólam, a saját oldalalmon (nem!-->!-->!-->…
Tegnap egy Facebook-bejegyzésben tájékoztatta Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, (Szegvár korábbi polgármestere) követőit, hogy!-->…
Szegváron szeptember második vasárnapja a búcsú napja, ilyenkor az ünnep tiszteletére hazalátogatnak a Szegvárról elszármazottak és a rokonok. Ez a!-->…
Az alábbi írás a Délmagyarország c. napilap 2022. június 10-i lapszámában jelent meg.
Írta: Kovács Erika. Fotó: Kuklis István.
Kapcsolódó!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Ma délelőtt ismét gazdagabbak lehettünk egy újabb sztorival. Gémes László mai stand-upjából kiderül, hogy a volt kollégáival újra a rendőrségre és a!-->…
Frissítve: 2022. május 4.
Tegnap letették esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők, ezzel megalakult az új!-->!-->!-->…
Az alábbi írás a Magyar Narancs hetilap 2022. március 31-i lapszámában jelent meg. Írta: Bakos András.
Kapcsolódó cikkek
!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Ma reggelre virradóra megrongálták Farkas Sándor országgyűlési képviselő Szegváron kihelyezett plakátjait, amelyről több helyi lakos is beszámolt a!-->…
Megkereste a Szegvár Online szerkesztőségét egy legfőképp szegvári lakosokból álló, jobboldali közösség.
Levelükben azt írják, hogy megelégelték!-->!-->!-->…
Az alábbi írás a Magyar Narancs újság 2021. november 23-i lapszámában jelent meg. Szerző: Bakos András.
Egy percig sem működött Szegváron az uniós!-->!-->!-->…
A 2021. október 28-án, a szegvári Művelődési Házban megtartott lakossági közmeghallgatás fotó és amatőr videófelvétele.
A közmeghallgatás témája!-->!-->!-->…
Az alábbi írás a Magyar Narancs hetilap 2021. szeptember 15-i online számában jelent meg.Írta: Bakos András.
Mert a kormánynak ugyanúgy fáj az!-->!-->!-->…
Az alábbi közleményt Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere juttatta el hozzánk.
Kedves Szegváriak!A Délmagyarország napilap mai (2021.09.08.)!-->!-->!-->…
Gémes László – korábbi polgármester – Facebook oldalán jelent meg az alábbi bejegyzés 2021. szeptember 2-án, melyre nyílt választ tett közzé Facebook!-->…
Árpád, árpánk
Az alábbi írás a Magyar Narancs hetilap 2021. szeptember 2-i lapszámában jelent meg. Írta: Bakos András.
!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata Trianon 101. és a megye névváltozásának első évfordulója alkalmából Szegváron rendezte meg idei ünnepségét.
A!-->!-->!-->…
📰 A fotóalbum címe: Kötélhúzás a sportpályán – 1978.
📷 A fotókat Lucz Ferenc készítette.
🔢 Negatív sorszáma: 116.
👥 A képen látható!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Az alábbi írás a Délmagyarország 2021. március 26-i lapszámában jelent meg. Írta: Kovács Erika.
Szegváron 142 millió forintból újítják fel az!-->!-->!-->…
Ma délután lett felszentelve a Sáphalomnál lévő 126 éves kőkereszt, amelyet Szarvas János szegvári nyugdíjas kőfaragó mentett meg az utókornak.
!-->!-->!-->!-->…
Forrás: csongrad-megye.hu 2020. április 1.
Kilenc kistelepülés harminc családjához kerültek még megyei számítógépek
Megkapták a megye kisebb!-->!-->!-->!-->!-->…
Augusztus 3-10-ig Lewin Brzeskyben jártunk . A lengyel barátaink meghívására egy hetet töltöttünk testvértelepülésünkön. Szegvárról 36 gyermek, 6 fő!-->…
Szent a béke?(Gémes László szegvári polgármester és Ollai Istvánné szentesi képviselő között hónapok óta a nyilvánosság előtt folyt a vita.)(Fotó:!-->…
Meghívjuk Önt és kedves családját Szegvárra, szülőfalujába, a már hagyományos Szegvárról elszármazottak találkozójára, melyet 2007. szeptember 8-án,!-->…
Hónapok óta vártuk, hogy mikor vehetjük kézbe Vértes Judit édesapjáról készült könyvét. Judit megkapó, közvetlen egyéniségével mindenkit megnyert az!-->…
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 13. §-a alapján „A képviselő-testület évente legalább egyszer, előre meghirdetett időpontban!-->…
Tisztelt szegvári polgárok!A II. világháborúban sajnos nagyon sok szegvári ember vesztette az életét. Szegvár közössége évekkel ezelőtt állított egy!-->…
A Gondozási Központtól meghívót kapott a Katolikus Kör Klubja október 19-én megtartott „Idősek Világnapja” alkalmából rendezett ünnepségre. Nem az!-->…
Tisztelt szegvári lakosok!
Szeretnék köszönetet mondani önöknek, hogy megtisztelték a választásokon résztvevő polgármester és képviselőjelölteket!-->!-->!-->…
Megjelent: 2006. augusztus 1.
Utolsó frissítés: 2006. október 3. 17 óra
Részletes választási eredmények
Purgel Zoltán | 2006. 10.!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->!-->…
Az alábbi közleményt a Kurca-Völgye Egyesület küldte el szerkesztőségünkbe.
A Kurca-Völgye Egyesület 2006. április 14-i Közgyűlése többek között!-->!-->!-->…
Gondozott, szépen nyírt fű, gyönyörű szomorúfűzfák, barokk öntöttvas padok, vas kandeláberek, rengeteg virágágyás, zúzott kő- vagy bitumenes utak. Ez!-->…
"Január első felében és a hónap közepén is alaposan meggyűlt a falu gondja a hóesés miatt. Sőt nem csak akkor, hanem úgy nézem a hónap utolsó napján!-->…
Megalakultak a képviselőtestület bizottságai, megtárgyaltuk és elfogadtuk a 2003. évi költségvetési koncepciót. Ennek alapján készítjük el a 2003.!-->…