
Gyermekeiknek, unokáiknak és a szegvári utókornak építették a tornacsarnokot
1983. november 11-én adták át a szegvári tornacsarnokot, a 600 m2-es épület 8,5 millió Ft-os költséggel, másfél év alatt készült el – helyi és megyei intézmények, vállalatok és a lakosság társadalmi munkájával és összefogásával. A szegvári lakosság társadalmi munkájának értéke becslések szerint 2,2 millió Ft volt. Az építkezéshez költségeihez a Puskin TSZ is hozzájárult 1,7 millió Ft-tal.
A „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban felbukkant néhány fotó, amelyen az önkéntes brigád fotója látható. Sikerült javítani a fotó minőségén, s „nagyjából” sikerült beazonosítani a neveket is – köszönet érte a csoport aktív tagjainak! (Hiba, elírás esetén szóljanak hozzá a bejegyzéshez, s javítom.)
Sajnos a fotó készítőjét nem sikerült beazonosítani, azt feltételezzük, hogy az alábbi képeket Kovács Lajos, az iskola igazgatója készíthette.

Guggoló sor (balról jobbra): Katona János – Piti József – Kádár György – Csenki Pál
Az alábbi írásban a Csongrád Megyei Hírlap 1983. november 12-én megjelent lapszáma tudósít az átadási ünnepségről.