Olvasóink 92,6%-a nem hisz Gémes Lászlónak
Májusban a Szegvár Online „A hónap kérdése” rovatában arra a kérdésre szavazhattak olvasóink, hogy hisznek-e Gémes Lászlónak, aki korábban Szegvár polgármestere volt, jelenleg a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke. Ugyanis különböző médiákban meglehetősen furcsa és ellentmondásos hírek kapnak napvilágra, amelyek Gémes Lászlóval kapcsolatosak, ráadásul kommunikációja és a közösségi médiában megjelent bejegyzései is ellentmondásosak.
Április 22-én egy különös hír jelent meg a cs3.hu hírportálon, amelynek kiadója a Tisza – Kurca Kft. A weboldalon megjelent írások tartalmából egyértelműen kiderül, hogy azok tartalma a jobboldalhoz közelálló olvasókat célozza meg, azon belül is azokat, akik Csongrád-Csanád Megye 3. számú választókerületében élnek.
„A város első embere akar lenni Gémes „Kalandor” László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat leköszönő elnöke is. A kormánypártok annyira gyengének ítélték meg Gémes elnöki munkáját, hogy leszedik a sakktábláról, és semmilyen Fidesz-listán nem kap helyet. Információink szerint a megyei önkormányzatatot is erőszakosan vezette, a szakembereket eltávolította, és a dilettáns vezetése miatt a csőd szélére került a megyei önkormányzat. Elfogyott körülötte a levegő, és ezért mindent megtesz, hogy megszerezze Mindszentet. Szegváron polgármestersége háborús helyzetet okozott, ezért ő Szentesen próbálkozott, a szegvári jelöltjeit pedig leszavazta a település közössége (Ő maga pedig Szentesen bukott meg). Most pedig a megye éléről is távoznia kell… „Igazi kalandor” – írja a cs3.hu hírportál.
A szavazás 2024. június elsején 12 órakor lezárult, az eredmények szerint olvasóink 92,6%-a szavazott úgy, hogy nem hisz Gémes Lászlónak, mindössze 7,4% szavazott úgy, hogy hisz Gémes Lászlónak. Rengetegen szavaztak, a voksok száma – a rovat 2005. március indulása óta – minden korábbi rekordot megdöntött.
A szavazás eredménye – Ön hisz Gémes Lászlónak?
IGEN, hiszek. | 7,4% |
NEM, nem hiszek. | 92,6% |
Nagyon „beszédesek” a geoIP adatok, ugyanis belőlük kiderül, hogy a „NEM, nem hiszek”-re voksolók elsősorban Szegvár és Szentes környéki olvasók, az „IGEN, hiszek”-et választók pedig túlnyomórészt Mindszent és Hódmezővásárhely környékiek.
2024. június havi kérdésünk a kötelező sorkatonaságról szól, itt is számítunk olvasóink aktív részvételére.