Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Átadták a megújult orvosi rendelőt

1 516

Április 18-án ünnepélyesen átadták a szegvári felújított orvosi rendelő épületét, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati forrásából valósult meg.

A nyertes pályázatról szóló hírt Farkas Sándor országgyűlési képviselő jelentette meg Facebook oldalán, 2020 decemberében.

Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere köszöntötte az ünnepélyes átadáson a megjelenteket. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a megvalósítás során rögös volt az az út, és soha nem látott akadályokat kellett megoldani Szegvár Nagyközség Önkormányzatának.

Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere

„A beruházás során 3 közbeszerzési eljárás lefolytatására volt szükségünk. Az 1. eljárás sikertelen volt, a 2. eljárás sikeres ugyan, de a Vállalkozó cége a Tokai és Társa Kft. a kivitelezés 90,01%-os teljesítésénél felszámolás alá került. A kivitelezés befejezésére szükséges volt elindítanunk a 3. közbeszerzési eljárást, melyet a Bau-Pan Kft. nyert. Az új kivitelező 2023. december 28.-i műszaki átadás-átvétel során átadta az épületet, melyet követően el tudtuk indítani a használatbavételi eljárást. 2024. február 7.-én megkaptuk az épületre a használatbavételi engedélyünket és megkezdődhetett az épület birtokba vétele.”

A sikeres pályázatból vásároltak tárgyi eszközöket is, például új orvosi műszereket, bútorokat, informatikai eszközöket, stb. Beszerzésre került 5 db új laptop a háziorvosi körzetek és védőnők számára, 1 db multifunkciós nyomtató a védőnők részére, 20 db várótermi pad, 6 db pólyázó asztal, 4 db vizsgálóágy, 1 db új nőgyógyászati ágy, csecsemőmérleg, hőmérő, csecsemő hosszmérő, látásvizsgáló eszközök, vérnyomásmérő, 2 db állványos mérleg, laborkészülék, boka-kar index, vérnyomásmérők és 8 db hűtőszekrény.

 Az épület energetikai korszerűsítése is mérföldkő volt a pályázatban.

„Nagy öröm számunkra, hogy sikerült felülmúlni a tervezett értéket, hiszen az épület A+ energetikai besorolást kapott. Az „A+” energetikai besorolás a legjobb osztályok egyike, ezek az épületek energetikailag hatékonyak, minimális energiafogyasztásúak, a tanúsító által kiszámolt energiafogyasztás 38,0 és 68,4 kWh/m² év közé esik. Ez akár 90%-os megtakarítást is eredményezhet az épület üzemeltetése során.”

– mondta beszédében Szabó Tibor György polgármester.

A polgármester megköszönte Farkas Sándor országgyűlési képviselőnek, hogy sikerült a beruházást megvalósítani, valamint, hogy el tudta érni, hogy többlettámogatást kapjon a projekt. Köszönetét fejezte ki a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.-nek és a Szegvári Falufejlesztő Nonprofit Kft. munkatársainak a felújítás során végzett munkájukért. Megköszönte a Bau-Pan Kft. ügyvezetőjének Polyák Pálnak a lelkiismeretes munkájukat.

„Úgy gondolom, hogy az Egészségház modernizációja az ott dolgozó orvosok, és védőnők munkájához megteremtette a megfelelő és szükséges feltételeket a lakosság számára pedig egy minden igényt kielégítő környezetet.

Bár a jelen komoly nehézségeket támaszt valamennyiünk elé. Hiszem és nap, mint nap meg is tapasztalom, hogy így is lehet fejleszteni, így is sikerülhet előrébb lépni. Ezzel tarozunk önmagunknak és őseinknek egyaránt, akik a legnehezebb helyzetekben is sokszor megmutatták, hogy nincs kilátástalan helyzet, lehet építeni, fejleszteni együtt, közös akarattal. Én biztos vagyok benne, hogy ez így lesz most is és a következő években is.”

– tette hozzá Szabó Tibor György polgármester.

A szalagátvágás során az 52 évvel ezelőtt – Lucz Ferenc által készített fotók alapján – látható „irányvonalat” követték, ugyanis pont ugyanazon a helyen, ugyanabból a szemszögből történt a szalag átvágása, mint öt évtizeddel ezelőtt – még arra is figyeltek, hogy a kabáttartó állvány is ugyanott legyen, ahol az „előző átadáson”.

Ünnepélyes átadás 2024. április 18-án (Fotó: Purgel Zoltán)
Ünnepélyes átadás 1972-ben (Fotó: Lucz Ferenc)

A váróteremben kihelyezésre került egy nagyformátumú plakát, amelyen a felújítás során készült fotók szerepelnek, valamint Lucz Ferenc, – Szegvár valaha volt legnagyobb fotósának – 1972. évben készült riportképei láthatók. Ez a plakát még néhány hétig kint marad, úgy érzem, hogy ez egy szép emlék a képen lévő személyeknek és családtagjainak, s méltó megemlékezés Lucz Feri bácsi munkásságáról is.

Videóalbum

A megújult orvosi rendelő átadása – 2024. április 18.

Fotóalbum

Purgel Zoltán fotói a 2024. április 18-i átadási ünnepségről.

18 photos
2024.04.18. 001 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 001 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 002 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 002 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 003 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 003 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 004 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 004 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 005 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 005 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 006 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 006 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 007 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 007 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 008 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 008 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 009 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 009 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 010 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 010 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 011 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 011 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 012 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 012 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 013 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 013 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 014 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 014 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 015 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 015 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 016 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 016 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 017 A megújult orvosi rendelő átadása - Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 017 A megújult orvosi rendelő átadása – Fotó: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 018 Poszter - Készítette: PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2024.04.18. 018 Poszter – Készítette: PURGEL ZOLTÁN©.jpg

Fotóalbum

Lucz Ferenc fotói az 1972. évi átadási ünnepségről.

26 photos
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 001 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01099q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 001 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01099q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 002 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01100q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 002 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01100q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 003 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01101q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 003 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01101q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 004 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01102q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 004 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01102q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 005 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01103q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 005 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01103q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 006 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01104q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 006 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01104q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 007 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01105q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 007 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01105q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 008 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01106q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 008 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01106q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 009 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01107q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 009 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01107q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 010 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01108q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 010 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01108q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 011 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01109q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 011 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01109q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 012 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01110q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 012 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01110q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 013 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01111q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 013 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01111q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 014 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01112q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 014 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01112q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 015 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01113q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 015 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01113q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 016 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01114q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 016 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01114q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 017 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01115q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 017 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01115q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 018 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01116q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 018 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01116q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 019 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01117q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 019 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01117q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 020 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01118q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 020 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01118q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 021 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01119q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 021 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01119q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 022 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01120q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 022 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01120q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 023 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01121q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 023 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01121q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 024 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01122q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 024 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01122q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 025 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01123q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 025 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01123q.jpg
002 1970-es évek - Orvosi rendelő épületének átadása 026 - Fotó: Lucz Ferenc - IMG01124q.jpg
002 1970-es évek – Orvosi rendelő épületének átadása 026 – Fotó: Lucz Ferenc – IMG01124q.jpg

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató