Megnyílt Kulbert-Takács Hajnalka festménykiállítása a Szentes Városi Könyvtárban
Pénteken volt az ünnepélyes megnyitója Kulbert-Takács Hajnalka: Pillanatok című önálló kiállításának, a Szentes Városi Könyvtárban.
Szekeres-Dancsó Mónika, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának köszöntője után Faragó-Patay Ildikó pedagógus, a szentesi „Égigérő ház fejlesztőkuckó” alapítója méltatta a szegvári alkotót.
Hajni kedvenc témája, az idős emberek portréi, az egyik ilyen személy a sokak által ismert Sziklay Sándor bácsi, akire egy perces néma felállással emlékeztek.
„Azt gondolom, hogy a boldogság kék madarától, a nagy vágyaktól, el lehet jutni addig a belső csöndig, békéig, imádságosságig, megáldottságig, amit ők képviselnek, és nagyon-nagyon fontos tagjai a társadalmunknak az idősek. Azzal a felhalmozott tudással, élettapasztalattal, azzal a sok-sok történettel, megélt sorssal, amit sokszor emelt fővel nagyon nehéz sorsokat éltek meg, szerintem csodálatos.”
– emelte ki Faragó-Patay Ildikó.
A megnyitóra sokan eljöttek, közreműködött Kulbert György gitárral, szájharmonikával és énekkel. A kiállítás 2024. március 21-ig tekinthető meg a Szentes Városi Könyvtár (Szentes, Kossuth u. 33-35.) nyitvatartási idejében (hétfőn: 14-18., keddtől péntekig 10-18., szombaton 8-12.).