A Hüsi oltja szomját!
Ennek a cikknek az apropóját az adta, hogy kedden kaptam egy ajándékot, „házhoz szállítva”. Egy retro Centrum Áruház-as nejlontáskában csatos üvegek (Hüsi, Uni cola) voltak, a táska pedig a házam utcai bejárati ajtójára volt felakasztva. A táskában volt egy kézzel írt személyes üzenet is, amelyben „emlékmentésemet”, a „múltunk kincseinek szemmel őrzését” köszöni meg az ismeretlen ajándékozó.
A „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban már többször szóba hoztuk az egykori Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (ÁFÉSZ) szegvári Hüsi-üzemét, ahol az 1960-as évektől gyártották a Bambihoz hasonló csatos üvegű, Hüsi nevű, málnaízű szénsavas üdítő italt, amely akkor volt igazán finom, ha a Lehel hűtőszekrényünkben hagytuk pihenni egy kis ideig, majd behűtve oltottuk vele a szomjunkat.
Lengyel Sándor grafikus 1963-ban rajzolt plakátján a kor reklámjainak puritánságával csupán annyit közölnek: „Hüsi – oltja szomját”.
Vassné Lucz Klára küldött egy fotót az egykori üzem teherautójáról, amelyet a legtöbbször Váradi János vezetett – ez utóbbit Égető Edit hozzászólásában olvastam.
Mihály Klára bejegyzéséből tudom, hogy az üzem vezetője Menyhárt Ignác volt, s az Ék utcában a kocsmának közös udvara volt a szintén ÁFÉSZ által üzemeltetett szikvíz és Hüsi üzemmel. A Szegváron palackozott szódavizet és a Hüsi-t faládákban az ÁFÉSZ üzleteibe szállították.
Úgy tudom, hogy háromféle ízben készült az üdítőital: málna, citrom és narancs.
Akinek vannak még emlékei, történetei vagy tárgyi emlékei (pl. plakát, fotó, üveg, stb…) az egykori szegvári Hüsi-üzemről, kérem írja meg a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportba. Az ajándékot nagyon szépen köszönöm, tényleg igazi meglepetés volt.
A kiemelt fotón Sellye környéki betakarító munkás Hüsi márkanevű üdítőitallal frissíti magát munka közben. MTI Fotó: Kovács Lajos.