Újranyitják Szentesen a Lakos-dossziét
2023. december 7-én, a szentesi közgyűjtemény Koszta – termében került kerekasztal beszélgetés formájában felidézésre a „Lakos-ügyként” ismertté vált 1946. március 7-én, Szentesen lezajlott politikai gyilkosság.
A beszélgetésben részt vett Cseh-Lakos Ilona, szentesi újságíró és református lelkész; Dr. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kutatója; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktori Iskolájának programvezetője, Kunstár Csaba, az index.hu újságírója, Irsai Farkas László történész, a Múzeum igazgatója; valamint telefonon csatlakozott a fórumhoz Lakos Katalin is, Lakos József, az egykori áldozat unokahúga.
Az esemény első elemeként Kunstár Csaba foglalta össze a címadó eseménysorozatról eddig ismert adatokat, valamint az új, állambiztonsági információkat, amelyek a közelmúltban kerültek a birtokába.
Ezt követően a beszélgetés fókuszában a Lakos család életútja, a traumatizáló eseményhez fűzött viszonya és az események rájuk gyakorolt hatása állt. Rendkívüli pillanatok voltak: a látogatóknak lehetőségük volt olyan beszámoló meghallgatására is, amely egy eddig még sosem kérdezett családtagtól érkezett, Lakos Katalintól.
Az eszmecsere zárógondolataiból kiderült az is, hogy a Lakos-ügynek rengeteg olyan részlete és vonzata van, amelyek feltárása akár országos szinten is komoly hatást gyakorolhat majd a közbeszédre és az emlékezetpolitikára.
Minden körülmények között a Koszta József Múzeum a közeljövőben újabb kutatásokat kíván indítani a fenti szakemberekkel, hogy a még kevéssé ismert, és jelenig ható részleteket publikálni tudják, valamint az áldozat mellett az 1946-os sajnálatos esemény elkövetői és közvetett részesei is bemutatásra kerüljenek, hangsúlyozottan nem bűnösöket keresve, hanem annak okán, hogy a teljes szembenézés és társadalmi feldolgozása végre megtörténjen ennek az ügynek Szentesen.
Forrás: Koszta József Múzeum