Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Negyed évszázad a Takarékszövetkezet élén

876

A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetre emlékezünk a Szegvár Online-on, az „Öt évtizeden át” című könyvből publikálunk részeket. A könyvet a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet adta ki 2007-ben, az ötven éves évforduló emlékére.

Írta: Kovács Lajos.

21. rész

Eltelt fél évszázad a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet életében. Ha visszatekintünk erre az öt évtizedre, rengeteg munkát, küzdést, sikert, kudarcot láthatunk. Ennek a mozgalmas, általánosságban sikeres ötven évnek, illetve az ötven év felének szemtanúja, sőt alakítója volt Csatordai Mihály, ma már nyugalmazott elnök-igazgató úr.

Csatordai Mihály nyugdíjas elnök (Fotó: Kovács Lajos)

A negyed évszázad alatt a néhány milliós takarékszövetkezetből multimilliárdos szövetkezetet hozott létre. Természetesen nem egyedül, munkatársaival.

– Nehéz volt megválni a munkatársaktól, a szövetkezettől, az építményektől, a szobádtól?

– Legnehezebb nekem az egészségemtől való megválás! Általában nem az eszközöktől, tárgyaktól válik meg az ember nehezen, ezek a munkája során sem túl lényegesek. Egy emberöltő korszakot nem is lehet egy-egy konkrét tárgyhoz kötni. Ez már egy akkora időintervallum, hogy feltétlenül kötődnie kell egy nagyobb, átfogóbb dologhoz, jelleghez A hitvallástól, vagyis a kialakult elvektől, az elvégzett munka gyümölcsétől, az évtizedes munkakapcsolatoktól megválni, érzelmileg ez a legnehezebb.

– Mi az ami ehhez a szövetkezethez, a munkatársakhoz kötött, majd negyed évszázadon át?

– A takarékszövetkezethez a kialakult közösség, az alkotási vágy, az alkotás szabadsága, a kitűzött egyre izgalmasabb célok, feladatok, újabbnál újabb kihívások kötöttek. Sohasem a pénz, a munkaidő érdekelt bennünket, hanem annak a megvalósítása, ami célt megfogalmaztunk magunknak, ennek a célnak a maradéktalan megvalósítása számtalan feladat megoldásán keresztül. A közös sikerek, a szövetkezet  szeretete, a szövetkezet érdeke, ez kísért végig munkámon, csakúgy, mint munkatársaim nagy részét a kezdeti években. Mi ezt a szövetkezetet nem munkahelynek tekintettük, hanem a MIÉNKnek! Egy nagy családnak kovácsolt össze bennünket ez a közös gondolkodás, a közös sikerek, a közös gondok. Akik szerettük ezt a szövetkezetet, és mint kollegák becsültük egymást, az alkotásvágy az alkotás lehetősége, szabadsága együttesen  szülte sikereinket. A generációváltásssal ezek az értékek fokozatosan fel fognak lazulni, ha nem figyelnek rá fiatalabb kollegáink.

– Mitől váltál meg legnehezebben?

– A közös alkotásoktól, az együttdolgozásoktól. Hiányozni fog a döntés sor, amely minden nagyobb tevékenységet megelőzött. Az alkotó viták. Nem mondom, sokszor kellett egyedül és gyorsan döntenem a szövetkezet érdekében. Nagyon fájdalmasan érint, most távozásom alkalmából is az, amit előre látok, hogy az 50 éve mozgalmi alapon felépített szövetkezet a tőke farkastörvényei szerint végnapjait éli mint mozgalom. Idő kérdése, hogy mikor válik a multi- illetve globális tőke martalékává.

– Milyen volt a búcsú?

– December 31-ig dolgoztam, nem volt búcsú. Volt egy emlékezetes 60. éves születésnapi rendezvény 2004-ben. Ez olyan felejthetetlen  volt, hogy ezzel lerendezettnek tekintettem a nyugdíjba vonulásom. A kollegáim, munkatársaim fantázia-világába azért még belefért, hogy a kirendeltségek és a központ dolgozói az óévbúcsúztatón egy gravírozott üveges, poharas tokaji aszús készlettel köszöntöttek. Nagyon meghatottak. Az igazi búcsú? Minél távolabb kerültem a munkától, a kollegáktól annál könnyebbé vált az eltávozásom. Minél közelebb voltak a kollegák, annál nehezebb. Az utolsó igazgatósági ülés nagyon nehéz volt. Közbe jöttek az orvosi kezeléseim, amely megkönnyítette távozásomat a szövetkezettől.

– Értékelte-e valaki ezt a negyed évszázadot, amit a falu bankjáért tettél?

– A szövetkezeti szervek, a szakmai közösségek igen. Például a TÉSZ-től  (Takarékszövetkezetek Érdekvédelmi Szövetsége) egy nagyon szép kitüntetést kaptam a Takarékszövetkezeti Életút Aranygyűrűt nyugdíjba vonulásom alkalmából. Ezen kívül két alkalommal kaptam meg a Takarékszövetkezeti Érdemérem Arany fokozatát. A községben nem értékelte senki sem a munkámat, még a takarékszövetkezeti munkát sem, pedig az ország 173 takarékszövetkezete közül az első 15-ben helyezkedünk el. Gazdasági eredményeink országos hírűek, csakúgy, mint a szövetkezeti sportversenyek eredményei. Szegvár nevét ismertté tettük az egész országban.

– Itt helyben is tettél a faluért!

– Ó, az már régen volt. Az igaz, sokáig voltam a sportkör elnöke, sőt évtizedeken át a horgászegyesületet is vezettem. Ahol csak lehetett belefolytam a község társadalmi életébe.

– Milyen érzés a szabadság, a nyugdíj, a nagy felelősség nélküli élet?

– Aki egész életében a felelősségvállalás érzetével – szabadidőt nem ismerve – dolgozott, feküdt és ébredt, annak azt nem lehet megszokni, de tudomásul kell venni. Egy idő után a felelősség nélküli élet nagyon kényelmes lehet, de ez engem még „idegesít”. Engem sohasem a saját életem iránti felelősség nyomasztott, hanem mint 42 évig első számú vezető az emberek sorsa, a szövetkezet fejlődése iránti felelősség, a kockázatvállalások terhei, a törvényszerű fejlődés követelményeinek való megfelelés, a kihívások felvállalása és még sorolhatnám, ami az én életemet jelentette.

– Milyen pozitív élményeket szereztél, ami még most is él benned?

– Nagyon kellemes érzés azt tudomásul venni, hogy 24-25 év alatt a bizalom légkörében dolgozhattam. Ezt a bizalmat a testületektől és a dolgozóktól is megkaptam és másoknak én is megadtam. Kölcsönös bizalom és egymás tisztelete nélkül hosszú távon nem lehet építkezni, ez az alapja a jó munkahelyi légkörnek. Alkotni csak ilyen légkörben lehet. Nekem sikerült ezeket a feltételeket megteremtenem. Sikerült megbízhatónak és gerincesnek maradnom.

– Van-e negatív vonatkozású élményed?

– Szerencsére nem sok, de erről nem szívesen beszél az ember, hacsak nem akar nagy „hősként” mutatkozni.

– Mivel foglalkozol most, mint nyugdíjas?

– Van ám négy unokám! Mindegyikre figyelni kell, óvodások, iskolások, vinni kell őket, hozni kell őket, felügyelni rájuk. Néha az egészségemre is gondolok, kezelések, kúrák. Szívesen besegítek a sportegyesületbe mint vezetőségi tag, horgászni is eljárok, ha lebírok menni a vízpartra, igaz, két éve nem volt horgászbot a kezemben. 

– Remélem most már kezedbe veszed a horgászbotot, élsz a lehetőséggel, hiszen nyugdíjasként magad osztod be az idődet, magadnak tervezed a programot, az elfoglaltságot. Kívánjuk, sok éven keresztül láthassunk a szegvári vizek partjain, mint nagy horgászt.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató