Szegvár Díszpolgára: Frajna András
A Kisboldogasszony Templom ünnepi szentmiséjén és Szegvári Falunapok ünnepi programján elhangzott laudáció
Isten szolgálatába állni rendületlen mély hitet, kitartást, belső erőt és elszántságot kíván. Kevesek képesek erre. Mégis erre a szolgálatra tette fel az életét 1963. június 23. egy fiatal pap.
„Ő mindenkiért meghalt, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és föltámadt.”
Ezt a mondatot választotta hitvallásául. És ami csodálatosabb, meg is tartotta fogadalmát, hitét, és szerénységét, az élete a szolgálatról szólt. A hitről, hitről Istenben, Krisztusban és az emberben.
András atya nyolc éven át 1983-1991-ig szolgált Szegváron. Az ő nevéhez fűződik a plébániai hittan bevezetése, ő kezdeményezte az Egyháztanács megalapítását, majd a rendszerváltás után ő vezette be Szegváron az iskolai hittant. Az akkori hittanosok nagy szeretettel emlékeznek András atyára, aki 1991. szeptember 30-ig szolgált Szegváron. Innen 10 évre Monorra majd 2001-ben Kerepesre került.
A kerepesi templomban idén június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén megtartott gyémántmisén többen méltatták és felidézték munkássága, élete fő állomásait. Ferenc pápa is áldását küldte pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából. Sok szegvári részt vett ezen a misén. András atya amerre járt, mindenhol felújított, alapított, gyarapított. Kiváló közösségeket épített, hagyományokat indított útjára közösségeiben. A kerepesi polgármester köszöntőjében elmondta, hogy András atya az az ember, akihez érdemes fordulni jó szóért, megértésért, tanácsért, némi iránymutatásért. Feladatait töretlen hittel, méltósággal és alázattal végzi és így mutat élő példát a fiataloknak, a vele kapcsolatba került híveknek.
A 60 évből „mindössze” nyolc esztendőt szolgált Szegváron, és ez idő alatt is mély nyomot hagyott az akkori generáció gyermekeinek, a szülőknek, a híveknek a lelkében. Papi hivatásának egyik célja, hogy megérintse a lelkeket, és Isten szeretetére nevelje híveit. Neki ez sikerült. Aki ismerte szeretettel idézi meg mai napig alakját, és sokaknak befolyásolta későbbi életének döntését, hivatását, hitét. És ez hatalmas eredmény. A faluban szeretettel emlegetik jóságos, figyelmes, türelmes és mindig segítőkész természetét, példamutató életét. Sokan András atyától kaptak vigasztalást, bátorítást a nehézségek elfogadásához, a továbblépéshez.
A jónak emléke örökké él.
A mai világban, amikor már oly kevés valódi példa él egy-egy közösségben, akire őszinte, mély tisztelettel felnéznek, akinek az élete követhető minta, egy kimagasló személy világító fáklya, ami mutatja az utat. Hogy így is lehet. Szeretettel, alázattal, hittel, reménnyel és őszinte, tiszta odafordulással. Sőt, talán csak így lehet, mert így érdemes. A szent hivatás, amit az atya vállalt nem mindannyiunknak járható út. De az a lelkesedés és öröm, amit az atya megtalált és megélt a saját hivatásában, legyen a kijelölt út, hogy merre és legfőképp, hogy hogyan érdemes nekünk is a magunk útját végigjárni. Hogy lehet és kell tenni embertársainkért, önmagunkért, a közösségünkért. A hatás, amit kiváltott, a nyomok, amiket a lelkekben hagyott mutatja meg András atya igazi nagyságát. Nem a téglák, és a lefestett padok. Azok mind elporladnak. Hanem, amit a lelkekbe ültetett. Amit azoknak adott, akik ma itt vannak, vagy elmentek Kerepesre. Ez az ő igazi nagysága. A remény és a hit. Hogy mindaz, amit tett nem maga által teremtettnek hiszi, hanem tudja, hogy Isten segítette ezen az úton. Ahogy kalkuttai Szent Teréz anya mondta mindig „Én csak egy ceruza vagyok Isten kezében.” – ilyen csodálatosan fogó színes ceruza András atya is, aki hagyja hogy Isten alkosson általa, hagyja Isten fényét átáradni önmagán, hogy azon keresztül híveinek is adhasson és mindenkinek, akire rámosolygott élete során. Óriási ajándék mindazoknak, akik ismerhetik. A példa csodája pedig az, hogy akkor is hat, ha nem közvetlen az ismeretség.
Az alig egy évtizedes, de mélyreható és maradandó papi munka, példamutató élet, és alázattal végzett szolgálat teszi Frajna András atyát Szegvár egyik meghatározó alakjává. Mert, amit a lelkek őriznek, azt őrzi a közösség, és általa a település is. A szegváriak szeretete, emlékezete mindig örömmel, és melegséggel a szívében gondol az atyára, idézi szavait, tetteit, cselekedeteit.
Köszönetképpen, méltó és maradandó papi szolgálatáért, a szegváriakért egykor végzett önzetlen és áldozatos munkájáért Szegvár Nagyközség Önkormányzata Szegvár Díszpolgára címet adományozza Frajna András atyának!