Kisvasúti nap és hajtányparádé volt Bugacon
A Kecskeméti Kisvasút 2009-ig szállított utasokat, a Kecskemét – Kiskunmajsa keskeny nyomközű vasúton az utolsó szerelvény 2009. december 12-én közlekedett – tudtam meg Nagy Józseftől, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkárától, aki elérzékenyülve elmondta azt is, hogy az utolsó „búcsúszerelvényt” ő vezette.
A Vasúttörténeti Alapítvány és lelkes vasútbarát önkéntesek szervezték az augusztus 12-i kisvasúti napot Bugac vasútállomásán. Sokan ellátogattak erre a családi programra, ki lehetett próbálni a kézi- és lábhajtányozást, valamint indultak menetrendszerinti motoros hajtányjáratok Bugacról Jakabszállásra és Bugac felsőre. A bugaci vasútállomáson pedig vasúttörténeti kiállítást lehetett megtekinteni.
Én a családommal a motoros hajtányjáraton is utaztam Bugac és Jakabszállás között – számunkra különlegesen szép emlék maradt ez a program. Habár ez az esemény nem szegvári „történés” volt, mégis azért tettem közzé a Szegvár Online portálon és a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban, mert tudom, hogy sok vasútbarát olvassa ezeket az oldalakat.
A következő programjuk a „Falvak éjszakája a kisvasúton” lesz, amely 2023. szeptember 16-án kerül megrendezésre Jakabszálláson, ahol a nap folyamán hajtányozásra is lehetőség nyílik. A hajtányozással kapcsolatos részletes programot később teszik közzé a www.kecskemetikisvasut.hu honlapon és a Kecskeméti Kisvasútért Facebook oldalon.