Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Képzés, oktatás

998

A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetre emlékezünk a Szegvár Online-on, az „Öt évtizeden át” című könyvből publikálunk részeket. A könyvet a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet adta ki 2007-ben, az ötven éves évforduló emlékére.

Írta: Kovács Lajos.

17. rész

A takarékszövetkezet ötven évére mindig a kimagasló szakmai munka volt a jellemző. A mindenkori vezetés nagyon figyelt arra, hogy a dolgozók megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek ahhoz, hogy a pénzügyi szabályokat, rendeleteket be tudják tartani. A szakmai tudás tette lehetővé a permanens fejlesztést és az ebből következő egyre nagyobb nyereséget.

A kilencvenes évekre szervezetté vált a dolgozók felkészítése munkájukra, feladataikra. Mindezt a szövetkezet szervezésében és teljes anyagi támogatásával valósították meg.

A képzés-oktatás területén az iskolai, távoktatási és tanfolyam rendszerű képzéseket támogatták, amelyek koncentráltan gazdasági, pénzügyi, illetve számviteli szakirányú képzést adtak és a betöltött munkakörökhöz szükségesek voltak. A számítástechnikai ismeretek megszerzése valamennyi dolgozó részére fontossá vált, hiszen minden munkaterületen megjelent a számítógép. 1997-ben nyolc alkalommal tartottak számítógépes továbbképzést a dolgozóknak.

Ugyanebben az évben már 7 fő vett részt iskolarendszerű felsőfokú képzésben, 3 fő fejezte be tanulmányait. Megnőtt az önképzés szerepe, azonban a dolgozók egy része ezt nem vette észre. Szakmai hiányosságok miatt három főt elküldtek a szövetkezettől. Új dolgozó felvételénél felsőfokú végzettségű munkavállalót részesítettek előnyben.

A következő évektől (1998-1999.) vizsgálták a szakmai felkészültséget. Évente „minimumvizsgákon” kellett részt venniük a dolgozóknak. Aki két alkalommal nem felelt meg a vizsgákon, el kellett hagynia a szövetkezetet. Akár jó volt ez a módszer, akár nem, mutatja a szövetkezet vezetésének törekvését arra, hogy a dolgozók minél jobban felkészüljenek munkájuk végzésére. Ebből a dolgozóknak is látniuk kellett, mennyire fontos a továbbképzés, az önképzés.

1996 és 2001. között 7 fő szerzett bankszakmai felsőfokú képesítést, 3 főt pedig beiskoláztak erre a képzésre. Tőzsdeügynöki szakképesítést 2 fő szerzett, értékpapírjogból szintén 2 fő vizsgázott eredményesen. Devizaszámla-vezetési és valutapénztárosi képzésben 4 fő vett részt.

Az iskolarendszerű képzések megvalósulása  2002 és 2006 között:

  • Felsőfokú banküzemtani végzettséget szerzett (FEBI): 3 fő
  • A felsőfokú iskolarendszerű képzést befejezte: 2 fő
  • A felsőfokú iskolarendszerű képzést végzi: 2 fő
  • Felsőfokú banki szakügyintézői képzésre beiskolázva (2006): 10 fő
  • Valutapénztárosi szakvizsgát tett (2006): 15 fő
  • Társadalombiztosítási ügyintéző képzettséget szerzett (2006): 2 fő
  • Felsőfokú reklám-marketing menedzser vizsgát tett (2005): 1 fő
  • Uniós pályázatkészítő és szaktanácsadói képesítést szerzett 2004-ben (országosan regisztrált szaktanácsadók): 2 fő
  • Angol középfokú állami szakirányú nyelvvizsgát tett (2006): 1 fő

Összesen: 38 fő

A fenti felsorolásból megállapítható, hogy a választási ciklusban 38 fő szerzett valamilyen irányú szakképzettséget, megközelítően a dolgozói állomány 40%-a. Azt is megállapíthatjuk, hogy a kilencvenes évek végétől egyre nőtt a felsőfokú végzett dolgozók száma.

A tanfolyamjellegű képzések az utóbbi 5 évben voltak jellemzőek:

  • Informatikai képzés a dolgozóállomány részére (2004): 32 fő
  • Kommunikációs tanfolyam kirendeltségvezetők részére (2002): 10 fő
  • Az ügyfélszerzés 31 törvénye tanfolyam vezetők részére (2005): 5 fő
  • Ausztriai szakmai út (automata bank működése): 2 fő
  • A takarékszövetkezet szervezésében angol nyelvtanfolyam
    Alapfokú: 4 fő
    Középfokú: 3 fő
  • Szakirányú tanfolyam kirendeltségvezetők részére: 6 fő

Összesen: 62 fő

Az évente több alkalommal megtartott kirendeltségvezetői és szakmai értekezletek szintén a szakmai ismeretek bővítését szolgálták. A szakmai képzettségek megszerzését anyagilag, munkaidő-kedvezménnyel és tanulmányi szerződéssel támogatta szövetkezet. A leírtakon kívül egyéni elhatározásból is vannak, akik iskolarendszerű képzésben vettek részt (5-6 fő).

„Egyértelműen szükség van a szakmailag képzettebb dolgozói állományra, mert csak ilyen felkészültséggel lehet minőségi szolgáltatást nyújtani. Egyre jobban megvalósítjuk azon elképzelésünket, hogy ügyintézői munkakörökbe is felsőfokú végzettségűeket vegyünk fel.” 15

Tekeverseny, Kiskunmajsa (1999.)
Horgászverseny, Diósjenő (2002.)

ÉvDolgozói létszám
(fő)
Egyetemet vagy főiskolát végzett
(fő)
Felsőfokú végzettségűek aránya a dolgozói állományhoz (%)
1996.4836,3
2001.711521,1
2006.883135,2
A felsőfokú végzettségűek arányának kimutatása választási ciklusonként

A dolgozói létszám szakmai képzettsége sokat fejlődött. Ez magában hordja azt a változást, hogy a felkészültségi színvonal erőteljesen differenciálódik, ami nem konzerválható. Szükségszerűségként jelentkezik a dolgozóállomány többségénél a szakképzettség növelése.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató