1878. november 22-én gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban.
A leghíresebb betyár a röszkei-szegedi tanyavilágban született 1813. július 10-én. Apját hamar elvesztette, minthogy Rózsa Andrást lólopásért felakasztották, más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték. De úgy tűnik, az alapokat mégis megtanulta tőle.
„Magony István huszonöt éves szögvári kubikus mondta, hogy a nagyapja elmesélte Rúzsa Sándor bebörtönzésit. Sándor az akkori megyeháza börtöniben raboskodott, és az udvaron fölállított akasztófa várta, mint halálra ítéltet. Beke Kálmán szögvári komisszártul utolsó kívánságának azt kérte, hogy adja oda a komisszáros neki a pipáját, és a kedvenc lovára ülve egy pipadohányt elszívhasson. A komisszáros odaadta neki a saját tajtékpipáját, Sándor pedig szép csöndesen körbe ellovagolgatott és pipázott, majd egy hirtelen vágtába ugratta a saját lovát, oszt átugratott a kűkerítésön, amely belülrül nem vót túl magas, de kívül, a kurcai nádas vötte körbe, és öt-hat méter mélységbe zuhant. Ingoványos vót, a Beke Kálmán mög így kiáltott föl: – Sándor, a pipám!”
Rózsa Sándor megugrik a szegvári megyebörtönből…
S vajon tényleg ugratta-e lovát a Kurcán keresztül Rózsa Sándor, s létezik-e titkos alagútrendszer a kastély „alatt”, raboskodott-e Szegváron?
– Nagy valószínűséggel nem – tudtam meg 2007-ben Szentesi Zöldi László „Legenda és valóság” című könyvbemutatóján.
„Találkozunk különböző vándortörténetekkel, de nincs olyan dokumentum ami ezt alátámasztaná. Az is valószínű, hogy a szegvári börtönben sem raboskodott. A szegvári várbörtön az valóban börtön volt, és az 1830-as években 300-400 fogoly volt ott. Ami a valóságot illeti, nincs olyan dokumentum, ami alátámasztaná, hogy Rózsa Sándor egy percet is ott töltött volna. Amit biztosan tudunk, hogy ha töltött is, akkor is csak fiatal korában képzelhető el, mert 1848-49-től már mindent tudunk róla. Ha volt is fogva, akkor is valószínűbb, hogy Szegeden tartották fogva. Az a bizonyos történt, hogy még egyet kérhet Rózsa Sándor, körbelovagol, és akkor a harmadik ostorütésre kiugrik… Ha megállunk a Kurcával szemben, akkor látjuk, hogy ezt maximum egy szárnyas ló tudná átugrani, s ez valószínű, hogy Rózsa Sándor korában is így lehetett…”
S legvégül szeretnék egy személyes történetet is megosztani. Amikor a Kórógy utcába költöztem, sokat beszélgettem az azóta elhunyt kedves szomszédommal, Bihari Zoli bácsival. Ő megerősítette, hogy létezett alagútrendszer, amely az én és az ő kertjén is áthaladt. Zoli bácsi mondta, hogy fiatalkorában véletlen fedezték fel az alagutat, amelybe csak fekve lehetett „közlekedni”. Zoli bácsi azt mondta, hogy társa lábára kötelet kötve, legalább 20 métert kúszva megtett így.
