Mocskos, csótány, köcsög…
… hisztis, szánalmas, hülye, okos.
– Néhány jelző, amelyekkel Gémes László önmagában is becsületsértő bejegyzése alatt büntettek a hozzászólók.
Az ügy előzménye, hogy múlt héten pénteken kritikát foglalkoztam meg a Szentes TV-vel kapcsolatban, amelyre Gémes László reagált Facebook bejegyzésben. Úgy gondolom, hogy megkaptam ezért az „ítéletet”, s a „megérdemelt” büntetésem.
Kaptam pofont jobbról, balról, ismerőstől, ismeretlentől, s olyantól is, akitől nem számítottam rá. Csalódtam többekben.
De kaptam megerősítő, mellettem kiálló, együttérző üzeneteket is. Jobbról, balról, ismerőstől, ismeretlentől, s olyantól is, akitől nem számítottam rá. Például Gémes László régvolt barátaitól, gazdatársaitól, politikai cimboráktól. De volt olyan is, akitől számítottam volna megerősítésre, de azt nem kaptam meg.
Nagyon sok üzenettel elhalmoztak, ígérem, hogy pár héten belül válaszolok ezekre. Volt, aki a Szentes TV-vel kapcsolatban fogalmazott meg más jellegű kritikát, de jó néhány voltak, akik a tv Facebook oldaláról lettek kitiltva. Egyébként Gémes László válaszától nem határolódott el a Szentes TV, sőt egyik munkatársuk lájkolta is azt.
Akik megkerestek, azoknak megígérem, hogy nyilvánosságra hozom sérelmeiket, persze csak azoknak, akik ezt külön kérték.