Búcsú ünnep volt a szegvári Kisboldogasszony Templomban
Szegváron szeptember második vasárnapja a búcsú napja, ilyenkor az ünnep tiszteletére hazalátogatnak a Szegvárról elszármazottak és a rokonok. Ez a nap mindig Szegvár ünnepe volt, amelyet vendégvárással, ünnepi ételekkel, régebben zenével, tánccal „ültek meg”. 20-30 évvel ezelőtt nagy kirakodóvásár, körhinta, céllövölde is volt Szegvár piacterén, ekkoriban a gyerekek a szüleiktől, nagyszüleiktől „búcsúravalót” kaptak.
Ez a nap a Szegvári Katolikus Egyházközség legfontosabb társadalmi ünnepe is. Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődött a Kisboldogasszony Templomban, melyet Dr. Kiss-Rigó László csongrád csanádi püspök celebrált.
Nyitott szívvel keressük Isten szándékát, így leszünk boldogok – hangsúlyozta Kiss-Rigó László püspök.
„A saját életünket annak a tervnek megfelelően alakítsuk, amit az Isten testre szab mindenki számára.”
A szentmisén sokan voltak, Andrási Elemér atya azt mondta, hogy külföldről is érkeztek vendégek. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke és Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere.
Elemér Atya köszönetét fejezte ki, amiért a Magyar Falu Program sikeres pályázatának köszönhetően több mint 30 millió Forint forrás felhasználásával megújulhatott a szegvári plébánia épülete. A projektet támogatta a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat is.
Farkas Sándor országgyűlési képviselő a béke fontosságára hívta fel a figyelmet, s azt kérte a hívőktől, hogy imádkozzanak azért, hogy béke legyen.
A szentmise körmenettel zárult, a résztvevők az oltáriszentséggel kerülték meg a szegvári római katolikus templomot.
Az eseményről 40 válogatott képet láthatnak fotóalbumomban, valamint készült egy 66 perces amatőr videófelvétel is. Azt hiszem, ezek a képkockák méltó módon visszaadják a mai ünnep magasztos pillanatait.
Ha van olyan emléke, amely a régi szegvári búcsúkkal kapcsolatos, kérem ossza meg velünk a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban.