Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Sportosan búcsúztattuk az Óévet

375

2020-ban a súlyos Covid járvány miatt elmaradt a szilveszteri futóverseny, de az idén sikerült megrendezni!

Napsütéses és kellemes hőmérséklet várta a Művelődési ház előtt a résztvevőket. Az előzetes felhívásra sokan ötletes jelmezbe bújtak! A nevezettek között volt egyéni, testvéri, családi csoport. Nemzetközi versenynek számított, hiszen egy család Hollandiából érkezett. Sokan jöttek a környező településekről (Szentes, Mindszent, Mártély, Hódmezővásárhely).

Egy zenés bemelegítés után elindult a mezőny. Két táv várta a sportolókat edzettségi állapotnak megfelelően. Kipirulva, jókedvűen versenyezve érkeztek be a futók a célkapuba. A Művelődési ház dolgozói ajándékcsomaggal, süteménnyel, gyümölccsel és teával kedveskedtek a távot teljesítőknek. Ezt követően minden résztvevő izgatottan várta a tombolahúzást.

A Fuszulyka Nyugdíjas Klub tagjai is teljesítették a távot, ráadásnak két jó hangulatú dalt adtak elő! A támogatóknak köszönhetően sok értékes tombolatárgy került kisorsolásra. Nemenként és korcsoportonként serleget kaptak a legjobbak. A legötletesebb jelmezeket tortával jutalmazták.

Szabó Tibor György polgármester úr megköszönte a szervezést. Rekordszámú induló vett részt a futóversenyen, 115 fő vett részt ezen a szilveszternapi futáson, ahol 0-80 éves korig minden korosztály képviselte magát.

Köszönjük a két fotósnak, hogy megörökítették a vidám pillanatokat! Egészséges, sportos újévet kívánunk mindenkinek!

Vass Tibor

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató