Az alábbi írás a Szegvári Napló 2021. decemberi lapszámában jelent meg.
Október 23-án, a szervezők kedves hívószavára a volt 5 osztály és 2 osztályfőnök gyülekezett a szegvári Castellumban 56 éves találkozóra izgatottan. Egy év eltolódással sikerült megszervezni.
Már a bejárat előtt volt tanítványaim köszöntöttek sok puszival és meleg öleléssel. Sajnos Kőrösiné Piroska férje halála miatt nem tudott eljönni, mint osztályfőnök, így rám maradt az öt osztályfőnöki óra levezetése. Kulcsárné Manyó vagyok, Piroska üzeneteit átadtam volt osztályának és a többi tanítványnak.
Miután szeretetüket és megbecsülésüket bizonyítva haladtunk beljebb, 56 mécses lángja emlékeztetett minket az elmúlásra, a diákok és osztályfőnökök halálára.
Az üdvözlések után megkezdődött az „osztályfőnöki óra” öt osztállyal. Elhangzottak a beszámolók sikerekről, tragédiákról, de megemlékeztek a szegvári iskolában eltöltött élményekről, és szeretettel szóltak a volt nevelőkről. Nekik köszönhették tudásuk gyarapítását, lelkükkel foglalkoztak. Jó kapcsolatuk volt. Nem csak tanítottuk, neveltük is őket.
Nem is gondoltam, hogy ennyire megbecsültek minket, és most szeretettel emlékeznek vissza a közös emlékekre. Nekem ők voltak Szegváron az első tanítványaim, mert 1963-ban kerültünk férjemmel az iskolába. Ez a pedagógus öröme, jutalma munkájukért. Ezért érdemes ezt a hivatást választani, ezért érdemes élni. Nekünk 20 szép évet adott az iskola, a tantestület, a tanítás, a diákok.
A finom ebéd után következett a kötetlen beszélgetés, amikor hozzám jöttek megmutatva családjukat a mobilokon és meséltek sorsukról. Örömmel hallgattam beszámolójukat, arra gondolva, hogy megállják a helyüket az életben. Egy „fiú” szinte összefoglalta a saját véleménye mellé a diáktársaiét is. Ő több iskolába járt, de a legszebb élményei a szegvári iskolához fűződnek. Nem volt kivételezés. Csak velünk törődtek. Versenyekre készítettek fel, kirándulásokat szerveztek szinte családi hangulatban. Nyugodt légkör volt jellemző, a tanárnők szépek és csinosak voltak, a tanárbácsik segítőkészek. Ezt nyújtotta a szegvári iskola, amire mindig jó érzéssel gondolok. – Kell ennél jobb elismerés?
Nevelőként nekem is hasonló a véleményem. Sokat gondolok én is vissza az ott töltött évekre. Jó volt Szegváron tanítani. Mindig vágytam vissza. Most is.
Sajnos minden jónak vége lesz egyszer. Így volt a remek találkozóval is, melynek megrendezéséért hálás köszönetemet fejezem ki a Piti házaspárnak és segítőiknek. Felejthetetlen volt ez az összejövetel. Kissé szomorúan búcsúztam aranyos tanítványaimtól, hisz ki tudja, találkozunk-e még?
Piroskának beszámoltam mindenről éjjel 1 óráig. Sajnálja, hogy mindenről lemaradt a haláleset miatt. A sors közbeszólt, a kegyetlen sors.
„Szeretettel írtam le a Felejthetetlen „Találkozó” élményeit, melyről sok csoportkép készült, számtalan telefonról.”
Kulcsár Tiborné, a volt 8.b. osztályfőnöke
