Ezen a héten elkezdte az áramszolgáltató felszerelni a villanyoszlopokra az ünnepi díszvilágítást. Idén 22 új, nagy méretű, villanyoszlopra szerelhető díszfény került beszerzésre a Polgármesteri Hivatal által. A 3 méter magas, 1 méter széles díszvilágítást csak azokra a villanyoszlopokra tudták felszerelni, amelyek távolabbra vannak az úttesttől, s így nem akadályozzák a közúti forgalmat. Szerettek volna ezekből a fényekből elhelyezni az Újfalu területén is, de ezt az áramszolgáltató nem javasolta nagy kiterjedésük miatt. Jövőre újabb világítótestek kerülnek beszerzésre, amelyek kisebb méretük miatt már alkalmasak lesznek arra, hogy a Mindszenti út szakaszára biztonságosan fel lehessen szerelni.
A Szabadság téri parkban lelkes önkéntesek elkezdték az adventi koszorú, a betlehemi jászol elkészítését. A park területén idén is több mint egy kilométer hosszúságú ledfény lesz kihelyezve, meghitt ünnepi fényeket teremtve.
Szegvár karácsonyfáját idén Szabó Lászlóné Évike ajánlotta fel nagyközségünknek. Karácsonyfadíszt bárki akaszthat a község karácsonyfájára – díszítsük fel együtt településünk fenyőfáját!
Szegvár Nagyközség Önkormányzata mellett készülnek az ünnepi programokra a helyi civil szervezetek is. A SZEG-VÁR-LAK Egyesület kezdeményezésére elindul az „Adventi találkozások” programsorozat. A parkban már felállításra került egy kis házikó, ahová a helyiek ráhangolódhatnak az ünnepekre. Jótékonysági kezdeményezés is lesz.