A Szegvári Egyesített Közművelődési és Muzeális Intézmény november 13-án rendezte meg idei Libanapját, melynek során a Márton naphoz kapcsolódó néphagyományokat elevenítették fel.
A német nyelvterületekről ismert Márton-napi ünneplések már hazánkban is egyre népszerűbbé váltak. E naphoz kötődő szokások elsősorban a Tours-i Szent Márton legendájához fűződnek.
Márton 317-ben született a pannóniai Savariában. Az apja kívánságára a római császár katonája lett. Egy különösen hideg téli estén, mikor Amiensbe lovagolt, a város kapujában egy félmeztelen koldus kért tőle alamizsnát. Mártont mélyen érintette a koldus nyomorúsága. Levette köpenyét és kardjával kettévágta, majd a felét a koldusnak adta. Aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus, a koldus alakjában. Márton ennek hatására felhagyott a katonai szolgálattal és megkeresztelkedett. Később misszionáriusként sok jót tett és nagyon megszerették az emberek, ezért püspökükké akarták választani. Ő méltatlannak érezte magát erre a hivatásra, így mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólban. Azt gondolta, itt sosem találnak rá, de a libák hangos gágogásukkal elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Toursban segítette a rászorulókat.
A nép nem felejtette el Mártont, minden évben november 11-én – halálának évfordulóján – emléknapot tartottak a tiszteletére: fáklyás felvonulásokat szerveztek, Márton-tüzeket gyújtottak, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal, például pereccel, márton-kiflivel, fánkkal, liba alakú kaláccsal, cukorkával, teával, gyerekpunccsal, márton-musttal. Az egyik legjellegzetesebb Márton-napi ajándék a “Weckmann”, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura, mazsola szemekkel és szájában agyagsíppal.
A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi, mindenkihez eljusson. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket, és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.
Márton napi megemlékezésünkön idén több állomást alakítottunk ki a múzeum udvarán, ahol a résztvevők a sikeresen elvégzett feladatokért pecsétet kaptak, és ha mind a négy pecsétet megszerezték, részt vehettek a sorsoláson, melynek díja egy élő liba volt.
Kihasználva a nagy udvar adta lehetőséget, az egyik állomásnál Magyar Nóra táncházazott és játszott a gyerekekkel, a másik állomáson kipróbálhatták a libatömést két textil liba segítségével, a harmadik állomáson a libafuttatás hagyományát elevenítettük fel, két kerékre erősített fából készült libával.
A negyedik állomás az alkotóműhely volt, ahol a gyermekek a libához illeszkedő kézműves foglalkozásokon élhették ki alkotóvágyukat, készíthettek liba terménybábot, ujjbábot, kipróbálhatták a lúdtollal írást, és készíthettek Márton-napi lámpást Lucz Marika vezetésével.
Közben a Kerekerdő bábcsoport előadásában az Aranyos tarajos kiskakas meséjét nézhették és hallgathatták meg a gyerekek.
S hogy a libás ételek se hiányozzanak, volt zsíros kenyér, libatöpörtő, mellé forró citromos tea, valamint Gajdáné Ancika és Gyermánné Magdika néni által készített tyúkláb.
A programok végén kisorsolásra került a liba is, melynek boldog nyertese Blaskovics Jázmin lett.
A napot lampionos felvonulássál zártuk. Az elkészült lámpásokkal megkerültük a templomkertet, miközben libás énekeket énekeltünk.
A jó hangulatban eltelt délután sikerén felbuzdulva szeretnénk a rendezvényből hagyományt teremteni, és folyamatosan bővítve, évről-évre újra megrendezni azt.
