Megdöbbentő hír jutott el hozzánk: Vértes Judit asszony 2021 februárja óta az égi mezőkön őrzi a tanító örökségét.
Az utóbbi időben többen próbáltuk felhívni telefonon, de a száma nem volt elérhető. Hosszas kutakodás után sikerült felvenni a kapcsolatot a fiával, aki tudatta a szomorú, fájdalmas tényt. A koronavírus járvány miatt nem tudtunk Tőle elbúcsúzni, nem tudtunk virágot vinni a nyughelyére, de hisszük, hogy sorainkat az angyalok elviszik hozzá.
Vértes Judittal 20 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, amikor felkereste a település polgármesterét és iskola igazgatóját elképzeléseivel:
Az első kérése az volt, hogy keressük fel azokat a családokat, akik az 1933-37-es tanévekben a Zsigerháti Általános Iskolában tanultak. Elmondta, hogy édesapja Vértes Imre ebben a 3 tanévben tanított Szegváron, mint pályakezdő. Erre azért volt szüksége, mert megígérte édesapjának, hogy a volt tanítványok emlékezése és édesapja naplója alapján korképet fest a tanyai tanítók életéről és sorsáról.
Másodikként „A tanyai tanítók emlékére” felajánlott egy díjat, mely szerint a Forray Máté Általános Iskola mindenkori 8. osztályosai közül a továbbtanulásra felvett, anyagilag rászoruló, magatartásában példamutató tanulónak egyszeri anyagi támogatást nyújt, melyhez emléklapot és értékes könyvjutalmat is adományozott, valamint a támogatott gyermekekkel és szüleikkel tartotta a kapcsolatot érdeklődés és tájékoztatás, segítés szintjén középiskolai tanulmányaik befejezéséig.
Csatlakozásra kérte a tantestületet ennek példájára, melynek hatására meglapította a tantestület a Forray Díjat a diákok számára.
Megkereste a Csongrád Megyei Önkormányzatot és még több megyei testületet annak érdekében, hogy ez a gondolat és gyakorlat minél több helyen megvalósulhasson.
Közben folyamatosan tartotta a kapcsolatot az idős tanítványokkal, vagy azok leszármazottaival, gyűjtötte az anyagot könyve megírásához. Időközben felvette a kapcsolatot mindazon települések vezetőivel, ahol édesapja tanult, vagy tanított. Ezeken a helyeken is gyűjtőmunkába kezdett.
2007. tavaszára elkészült „A tanító öröksége” című könyv, amely a szegvári évekről festett kórképet számunkra. Vértes Judit meleg szeretettel írt a szegvári emberekről, a tanyavilág akkori életéről, a tanyai tanítók sokrétű, példaképül szolgáló munkájáról. A könyv alapján a naplójegyzetekből és az emlékezésekből a ma élő nemzedék – diákok, pedagógusok számára is – élethű és példaértékű képet kap a gazdasági világválság utáni nehéz, küzdelmes időkről.
Mindannyiónk előtt példaként szolgál a településeinken hajdan oktató tanító, aki a betűvetés és a számtan mellett számos dolgot „megtanított” a kor gyermekeinek: a szülők, a szülőföld szeretetét, egymás megbecsülését, az apró dolgokra való odafigyelést.
Ezt az utat folytatta leánya is, aki időt, fáradtságot nem kímélve tárta fel számunkra könyvében a falusi, tanyasi tanítók munkáját, miközben megismerhettük a tanítványokat, a kort, a települést, amelyben éltek.
A könyv megírásánál talán még nagyobb érdeme volt Vértes Juditnak abban, hogy munkáját számtalan településen bemutatta, ezáltal Szegvár nagyközséget a települések, a megye és mindazon település lakóival megismertette és elismertette, ahol édesapja élt. (Pl.: Szeged, Szentes, Esztergom, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Letenye, Pásztó).
A könyvbemutatókhoz ajándékműsor társult, melyet rendkívül színvonalasan, igényesen és nagy szeretettel rendezett meg az azokon megjelentek számára. Minden településen, így Szegváron is kisebb-nagyobb közösségek gyűltek Vértes Judit köré, akik nem csak a volt tanítványok közül kerültek ki, hanem mindazok, akik szívükön viselték e nemes szándék megvalósulását.
Sor került „A tanító öröksége” második, bővített kiadásának a megjelenésére is, amelyre azért volt szükség, mert a könyvbemutatók során olyan régi tanítványok jelentkeztek értékes anyagokkal, hogy bővíteni kellett az I. kiadású művet.
Egy igaz barátra leltünk személyében, kapcsolatunk két évtizedessé vált, melynek során Judit nem fogyott ki az ötletekből, fáradhatatlanul rótta a kilométereket, kutatott, anyagot gyűjtött, beszélgetett és természetesen írt, mindeközben Szegvár hírnevét öregbítette.
Köszönjük neki azt a megszállott munkát, aminek gyümölcsével megajándékozott bennünket.
Szintén Vértes Judit nevéhez fűződött „A tanító öröksége Díj” kezdeményezése, melynek hatására több települési önkormányzat képviselő-testülete rendeletet alkotott a jelenben hivatását magas fokon művelő pedagógusok elismerésére.
Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. augusztus 20-án „Szegvárért Emlékéremmel” ismerte el Judit kulturális életben végzett kiemelkedő, hasznos munkáját, Szegvár múltjának megismeréséért és hírnevének gyarapításáért kifejtett tevékenységét.
Vértes Juditban kiváló pedagógust, igaz barátot ismertünk meg. Személye, egyénisége magával ragadó volt. Önzetlenül tártuk ki a szívüket Judit előtt. Megerősített bennünket abban, hogy elődeink ismerete nélkül nem lehet teljes az életünk, példájuk nélkül elvesznénk.
Köszönjük, hogy megismerhettük Őt, köszönjük a közös élményeket, köszönjük barátságát!
„A diák, amíg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól. Kivárja, hogy idővel megkapja tőlük.” – Darren Shan
Vértes Judit maximálisan, feltétel nélkül megérdemli a dicséretet. Kérjük Tőle, hogy az égi mezőkön őrizze tovább a tanító örökségét. Mi, itt a földi életben hálával és mély szeretettel őrizzük az Ő örökségét, emlékét.
Isten veled Judit, nyugodj békében!
A szegvári barátok nevében: Tóth Lászlóné és Gyömbér Ferencné
Vértes Judit: Dal a Tanítóról
Álmodtam:
a felhők között
Édesapám
vágtatott
lóháton,
valahol
az Alföldön,
a hólepte
mezőkön
Szegvár-
Zsigerháton.
Láttam
az árva
tanyai
iskolát is,
ahol életét
kezdte,
ahol
huszonéves
jó anyám
hű társát
várta,
a csillagokat
leste.
Drága
Édesapám
ugye nem
is volt mindez
nagyon,
Nagyon köszönöm: rég?
Dallal
üzenem,
hogy sok
jó Tanítóra
emlékeznek
még.
Az öreg kút
is ott
állt az
udvar
közepén,
csonka
húzó-
karját
emelte épp
az ég
felé,
észre sem
vette, hogy
a TANÍTÓ
lábnyomát
csendesen
letettem
elé.
…És jött, jött
a sok kis
magyar:
mezítláb,
foltos
cipőben,
hét-mérföldes
csizmában,
tűző
fényben,
vad
viharban,
nyakig-érő
hóban
sárban.
Drága
Édesapám
ugye mindez
nem is volt
Nagyon,
nagyon
rég?
Dallal
üzenem, hogy
sok jó
TANÍTÓRA
emlékeznek
még.
Nem álmodtam,
jártam
Szegváron:
fehér hajú
megfáradt
emberek már
a régi,
kedves
tanítványok,
a tiszta lelkű
sudár fiúk,
s a csillag-
szemű
szelíd
leányok.
Drága jó Apám
ugye nem
is volt
mindez
olyan
nagyon
nagyon
rég?
A fejfádra
írom:
nem hal
meg az,
akire így
hálával
emlékeznek
még.
Vértes Imre: Hulló csillag vagyok
Égi jóság hiszek benned
Tudom, hogy szeretsz.
Hulló csillag vagyok,
Olyan jó, hogy vezetsz.
Szép hazámat végigjártam,
sült galambra sose vártam,
Gyermekeket reguláztam,
fél faluval paroláztam.
Felhők fölött szárnyaltam,
Harsogó nagy énekkel,
Porba hulltan megérkeztem,
Fájó sebzett lélekkel.
Hulló csillag vagyok,
Olyan jó, hogy vezetsz,
Égi jóság, hiszek benned,
Tudom, hogy szeretsz.
