Szegváron is elkezdődtek a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok
A tegnapi nap folyamán volt Szentesen a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok ünnepélyes nyitórendezvénye, ma délelőtt pedig a szegvári sportcsarnokban kezdődtek el a versenyek. Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy Szegvár is részt vehet e nagyszabású esemény megrendezésében.
Kedves Vendégeink! Tisztelt Sportolók, Hozzátartozók, Edzők!
Szabó Tibor György Szentesen elhangzott megnyitó beszéde
Kedves Szentesiek és Szegváriak!
Ma egy különleges esemény veszi kezdetét itt a közvetlen környezetünkben, amely egy különleges világba kalauzol minket.
Ez az esemény szól a sportról, szól önmagunkról és társainkról, a különbségekről és hasonlóságokról, és ami a legfontosabb, szól az elfogadásról.
Remélem, ez a verseny nem csak a sportolókban hagy majd nyomot, hanem mindannyiónkban. Mindannyiónkban megerősödik majd az az érzés, hogy nincsenek határok, hogy tehetséggel, akaraterővel és kitartással bármilyen korlátokat képesek vagyunk átlépni.
Tapasztalataim szerint a sportnak nagyon jó közösségépítő ereje van, hiszen akik most itt vannak, már bizonyították, hogy tudnak és akarnak harcolni önmagukért, egymásért, tudnak küzdeni az álmaikért, a céljaikért. Bízom abban, hogy a versenyek közben azért nem felejtenek majd el szurkolni társaiknak, barátaiknak, esetleg ellenfeleiknek. Úgy gondolom, ennél jobb jellemerősítő nem is kell.
Sokszor példálózunk a hétköznapi életben a sporttal, illetve sportolókkal kapcsolatban. Ez azért van, mert a sport olyan érték, amely a személyiséget a helyes irányba formálja. Azt gondolom, hogy ezek a személyiségjegyek aztán később áttevődnek a civil életre is. Azaz amit megtanultunk akár a testnevelésórán, akár az edzőtermekben, az alkalmazható a civil életben is.
Kérem, hogy kísérjük figyelemmel vendégeink és a sportolók erőfeszítéseit, lelkesedésüket, küzdeni akarásukat, teljesítményeiket és ismerjük meg a győztesek világát!
Értsük meg, hogy mekkora küzdelem és kitartás, micsoda értékek rejlenek az eredmények mögött és milyen hatalmas lehetőségeket kínálnak számukra az elkövetkezendő napok.
Sok sikert kívánok a versenyzőknek!
A megnyitóról amatőr videó és fotók készültek.