Június 4-én 17 órakor Szegvár Nagyközség Önkormányzata ünnepi megemlékezést tartott a Kossuth téri Országzászlónál, amelyen sok szegvári lakos vett részt.
Az ünnepség a magyar és a székely Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Szűcs Zoltán Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben című versét szavalta el – segédlet nélkül. Szűcs Zoltán legalább olyan beleéléssel szavalta el a verset, mintha a saját költeménye lett volna.
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény,
Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván
Búd vadonának reszkető ölén.
És én, mint véred lüktető zenéje,
Ahogy most lázas ajkadon liheg,
A hang vagyok, mely belesír az éjbe
És sorsod gyászát így zendíti meg:Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat,
S a szívem, ó jaj, színig fájdalom…
Mivé tettétek az én szép hazámat?
Hová süllyedtél, pusztuló fajom?
Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja,
Rút becstelenség magad és neved, –
Én mit tegyek már? – romjaidra hullva
Lehajtom én is árva fejemet.Laokoon kínja, Trója pusztulása
Mesének oly bús, sorsnak oly magyar;
A sírgödör hát végkép meg van ásva,
A föld, mely ápolt, most már eltakar;
Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem,
De kínja vád s a csillagokra száll,
Ha végzetem lett magyarrá születnem:
Magyarnak lennem mért ily csúf halál?Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának
És sírt, vesztére, önszántábul ás,
Hol száműzötté lett a honfibánat
És zsarnok gőggé a honárulás,
Hol a szabadság őrjöngésbe rothad
S Megváltót s latrot egykép megfeszít,
Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, –
Ah, rajtunk már az Isten sem segít!
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő,
Az éjszakába rémes hang üvölt,
Lehullt az égből a magyar jövendő,
Milljó görönggyé omlik szét a föld;
De bánatomnak dacra-lázadása
Mint őrület, mely bennem kavarog –
Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra:
Még nem haltam meg, – élni akarok!A mindenségbe annyi jaj kiáltson,
Ahány magyar rög innen elszakad;
A tízkörmömmel kelljen bár kiásnom,
Kikaparom a földbül a holtakat:
Meredjen égnek körül a határon
Tiltó karjuknak végtelen sora,
S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon
Egy égő, elszánt, zordon szó: soha!
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég –
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, – inkább meghalok!Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul;
Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,
Jobb is, ha szárnyam már most porbahull;
De ezt a lelket itthagyom örökbe
S ez ott vijjog majd Kárpát havasán
És belesírom minden ősi rögbe:
El innen rablók, – ez az én hazám!És leszek szégyen és leszek gyalázat
És ott égek majd minden homlokon,
S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat
A jó Istentől visszazokogom;
És megfúvom majd hitem harsonáit,
Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt:
Bölcsővé lesz még minden ravatal, –
Havas Kárpáttól kéklő Adriáig
Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar!
Szabó Tibor György, Szegvár polgármesterének megemlékezése következett, a polgármester beszédében kihangsúlyozta, hogy a nemzeti emlékezés a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság a történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.
Tisztelt Emlékezők! Kedves Szegváriak!Az 1920-ban meghozott békediktátum mind a mai napig befolyásolja életünket. Már ha abba belegondolunk, hogy mennyivel nagyobb gazdasági erőforrással rendelkeznénk a mainál háromszor ekkora, jelentős ipari lehetőségekkel rendelkező országban, amilyen volt a történelmi Magyarország. Vagy abba, hogy ha máshogy alakul, ma egy kb. 15-20 milliós ország lehetne a hazánk, nyilvánvalóan sokkal nagyobb súllyal, érdekérvényesítő képességgel.
A trianoni békeszerződés aláírása a magyar nemzet gyásznapja, melyről így írt a korabeli tudósító:
„A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették… Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat a kincses Kolozsvárt, a Székelyföldet, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert… A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott.”
Bár az elcsatolt területek nagy részének lakossága nem magyar nemzetiségű volt. Az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Ennek következtében 3,2 millió magyar került a szomszéd országok határai közé.
Csehszlovákia kapta Észak-Magyarország és Kárpátalja 63 000 km2 területét 1 072 000 magyar lakossal. Romániának adták Erdélyt, valamint a Tiszántúl és a Bánság keleti felét, azaz 102 000 km2-t, 1 664 000 magyar lakossal. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a Bánság nyugati felét, Bácskát, Dél-Baranyát és a Muraközt kapta 21 000 km2 területben 465 000 magyar lakossal. Ausztriához csatolták az Őrvidék 4000 km2-nyi területét 26 000 magyar lakossal.
A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – közölték a döntést.
2020. június 4-én fél ötkor került sor az aláírásra.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló trianoni békeszerződés alapján Magyarország területét 293 ezer km2-ről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát.
A magyarság ellen összefogó erők csak a hegyeinket, vizeinket, erdeinket, bányáinkat, vasútjainkat, gyárainkat és minden harmadik magyar testvérünket orozták el. De nem tiltották, mert nem tilthatták meg, hogy emlékezzünk történelmünk kilenctizedére. Nem írták, mert nem írhatták elő, hogy kitépjük gyökereinket, feladjuk hagyományainkat, elvessük azokat az összetartó erőket, amiktől, Illyéssel szólva: „futó homokok, népek, házak Magyarország összeálltak.”
Orvosné Jaksa Mária Juhász Gyula: Trianon című versét szavalta el.
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásraTrianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!
Szegvár Nagyközség Önkormányzata nevében Szabó Tibor György polgármester és Tóth Péter alpolgármester helyezett el koszorút.
Andrási Elemér plébános és Bánfi Antal a szegvári katolikus egyházközség koszorúját helyezte el.
A szegvári Forray Máté Általános Iskola nevében Németh Ildikó intézményvezető helyezett el koszorút.
Az ünnepség befejezéseként a Szózatot énekelték el.
A trianoni békediktátum 101. évfordulóján az ünnepség a szegvári Kisboldogasszony római katolikus templomban misével folytatódott, ahol igét hirdetett Andrási Elemér atya, Szegvár plébánosa.
Élő videó
Fotóalbum
Szegvári képek, szegvári emlékek
