Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Régi falu bolondjai

0 417

Az alábbi írás a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban jelent meg 2020. november 13-án. Írta: Kacziba Vilmosné.

Mostanában eszembe jutottak a régi falu bolondjai.
Az 50-es években voltam kisgyerek. Az újfalu szegényebbik részén,a régi Rákóczi-telepen nőttem fel, a Napkelet utcában. Apám adta a nevet ennek a nyúlfarknyi utcának, mert úgy gondolta, ez talán időtállóbb lesz, mint a
„Lenin” utca, ahonnan nyílott. Rövid kis utcácska, hamar ki lehetett futni onnan a határba. Sok rissz-rossz gyerek verte föl a kocsiút porát mezítláb szaladgálva, köztük én is. Az egész nyarat egy nagy játékfolyamban éltük át kint az utcán.
Nem tudom,mostanában vannak-e ilyen nevezetes bolondok a faluban, de akkoriban voltak, és mi félelemmel vegyes csodálattal vettünk róluk tudomást. Féltünk tőlük, de kíváncsiságunk legyőzte a félelmet.
Időnként elterjedt a hír, hogy jön „Bolondpannika”! Ilyenkor „szeánszra”
gyűltünk össze egy fa alatt jól elbújva, hogy a felnőttek ne lássák. Körbeültük Pannikát, aki mindenféle zagyvaságot beszélt, mi meg nagyokat nevettünk. Ettől ő belelkesedett, és még nagyobb badarságokat mondott.
Bolond Bandika egyedül élt egy házikóban a Lenin utcán. Nem lett volna szabad bemenni hozzá, mi mégis bementünk, mert meg akartuk nézni a rajzait. Csodálatosan rajzolt. Kis házának fala tele volt aggatva papírlapokkal, melyeken aprólékosan kidolgozott grafikák voltak buján örvénylő egzotikus állatokról. Nagyon tehetséges volt. Soha nem bántott senkit, bár néha ijesztgetett minket, ha a háza előtt mentünk el.
Aztán ott volt „Bolond Pali bácsi”, akiről az a hír járta, hogy a háborúban légnyomást kapott. Amikor hazajött, beköltözött a községháza lóistállójába, mert a fronton is a lovakat gondozta. Apámat-aki községi elöljáró volt-sokszor vegzálták felülről, hogy zavarja el onnan, de ő erre nem volt hajlandó. Pali bácsi zsák-átalvetővel járta a falut. Volt saját járandósága, és amit a boltban vett azt ebbe tette. Egyszer tanúja voltam, hogy ült a Kórógy parton és egy egész kétkilós barna kenyeret hámozott a bicskájával.
Amikor kezdett leválni a bakancsa talpa, odaállt apám elé a hivatalban, és azt mondta neki: „Ha bíró merté lenni, vegyé bakancsot!” Télen meg meg fürdött a jeges Kórógyban. Fröcskölte, csapkodta a vizet, berregett-kurrogott. Az emberek összegyűltek, tiszteletteljes borzongással nézték, és persze nevettek is rajta.
Hát… ilyen (is) volt az élet akkoriban Szegváron. Van-e még aki emlékszik rájuk?

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató