Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Közalkalmazottak és Köztisztviselők bálja – 1999.

2 500

Mai szombati videóalbumunkban a szegvári közalkalmazottak és köztisztviselők 1999. évi báljának felvételét láthatjátok. (Korábban már publikáltunk videót ezzel a címmel és dátummal, de mint utóbb kiderült egy évet tévedtünk, s az a bál a 2000. évi volt. Ennek a bálnak a felvétele ide kattintva nézhető meg.)

Az ötödik közalkalmazottak és köztisztviselők bálját ezalkalommal a Valentin nap jegyében rendezték meg. Dr. Lehoczkyné Kehrer Anikó és Patócsné Kőrösi Katalin köszöntötte a bálozó vendégsereget, a bál programjai mellett elmondták a Valentin nap történetét is.

Erre a bálra sztárvendégnek Gergely Róbert színészt, énekest hívták, aki a rossz téli időjárás miatt nem jutott el Szegvárig, ezért elmaradt a várva-várt fellépés. De viszont helyette volt játék, a táncverseny során öt párnak kellett táncolni keringőt, csacsacsát, rumbát, tvisztet és magyar csárdást. A bálon a talpalávalót Almási István és zenekara húzta, az együttes tagjai Hódmezővásárhelyről érkeztek.

Éjfél után kezdődött a hagyományos tombolasorsolás, ahol a fődíj is a Valentin naphoz kapcsolódott, a nyertes egy ágynemű garnitúrát vihetett haza egy üveg pezsgővel. A tombolasorsolásra ajándékot ajánlott fel a Rozmaring ABC, Csurgó Imre és felesége, Gila Jánosné, Ternai János és Fazekas Mihály.

Gergely Róbert elmaradt fellépése miatt a szervezők a jegy árának egy részét vissza szerették volna téríteni, de az a rögtönzött ötlet született, hogy ebből a pénzből a szegvári Forray Máté Általános Iskolának vásárolnak egy kosárpalánkot.

A videófelvételt Piti János készítette. Jó szórakozást kívánok a 21 évvel ezelőtti felvételhez! Ha neked is lapul a fiókodban olyan kazetta, amelyen egy több mint 20 évvel ezelőtti szegvári rendezvény felvétele van, juttasd el hozzám, s videóalbumunkban örökre fennmarad az utókornak. (A kazettát visszakapod.)

Közalkalmazottak és Köztisztviselők Bálja – 1999. február 13.
Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató