Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Közalkalmazottak és Köztisztviselők bálja 1996.

3 108

Videóalbumunkban folytatjuk a múlt héten megkezdett szegvári közalkalmazottak és köztisztviselők báljának sorozatát. Egy évet visszaugrunk, s most az 1996. évi bál felvételét mutatjuk be, amely a harmadik bál volt.

Lukács Istvánné és Vígh Attila köszöntötte a vendégeket, és a falu elöljáróságát. Megköszönték a rendezvényt támogatók segítségét, s fel is olvasták a szponzorok neveit: Tej Kft. – Elek Sándor, Kukovecz Márta, Gila Jánosné, Polgármesteri Hivatal – Gyömbér János, Zsibók János, Általános iskola, Művelődési ház, Center Söröző, Ternai János.

A sztárvendég a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, Kovács Kati volt, akit Dr. Lehoczkyné Kehrer Anikó konferált fel. Egy órás fellépésével vidám hangulatot varázsolt, s arra is maradt ideje, hogy Piti János operatőrt „szemmel tartsa”.

Kovács Kati fellépése után „A férfi, aki tetszik nekünk” játékos TV-s vetélkedő szegvári változata következett, melynek konferansziéja Lukács Istvánné volt. Öt tagú női zsűri előtt kellett öt férfinak „bizonyítani” tudásukat, ének, tánc, sörivás, fekvőtámasz és szerelmi vallomás témakörökben. A játékban a következő öt fő vett részt: Nagy Sándor, Pap János, Szőke-Lukács István, Bugyi Imre és Szórádi Tibor. A zsűri 1-10-ig pontozta a produkciókat, a verseny győztese Szőke-Lukács István lett, aki egy üres bográcsot és egy egyhetes önellátó kirándulás nyert a szegvári Csordajárásra.  

Ezen a bálon a zenét és a jó hangulatot a Lézer Szalonzenekar szolgáltatta, aki nem hagyta egy percre sem pihenni közönségét. A bál második felében nagy sikert aratott Surda daluk a kitartó mulatóknak.

A bál a szegvári Művelődési Házban került megrendezésre 1996. március 9-én, a videófelvételt Piti János készítette. Jó szórakozást kívánok a 24 évvel ezelőtti felvételhez! Ha neked is lapul a fiókodban olyan kazetta, amelyen egy több mint 20 évvel ezelőtti szegvári rendezvény felvétele van, juttasd el hozzám, s videóalbumunkban örökre fennmarad az utókornak. (A kazettát visszakapod.)

Közalkalmazottak és Köztisztviselők bálja – 1996. március 9.
Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató