*A fotó illusztráció (Szeged, 1956)
1956. november 4-e volt, sötét, szomorú, borús idő. Én nyolc éves voltam. Ekkor a Szegvár Kórógyszentgyörgyi Állami Általános Iskolába jártam, sok kis pajtásommal. Azok jártak ide, akik a kórógyszentgyörgyi telepen vagy a környező tanyavilágban laktak, ahol nem volt még villany és rádió sem. Ebbe az iskolában elsőtől negyedikig tanultak a gyerekek. Én harmadik osztályos voltam. A négy osztályt egyetlen tanító bácsi tanította. A tanító bácsinkat Rácz Sándornak hívták. Voltak hangos és csendes órák. A hangos órákon feleltek a gyerekek, vagy a tanító bácsi olvasott fel valamit, vagy magyarázott valamiről. Ekkor volt a lecke kikérdezése, a felelés. A hangos órán tanulták meg a szorzást a nagyobbak. Ekkor visszhangzott a terem, ahogy a gyerekek szinte énekelve, egyszerre tanulták a szorzótáblát. A csendes órákon az írást gyakorolták az elsősök, vagy számtan példákat oldottak meg, vagy fogalmazást kellett írni. Volt olyan is, hogy mind a négy osztály együtt tanult. Ilyen volt a rajz, az ének, a testnevelés, de a technika óra is. Aki akart, járhatott hittanra, őket egy pap bácsi tanította.
Így volt ez 1956. november 4-én is. Az iskolában mindenki tette a dolgát, mint előtte is minden nap. Minden szünetben kimentünk az udvarra játszani, szaladgálni. Ezen a napon a tízórai szünetben is kimentünk, és mit láttunk az úton? Bámultunk, hogy mik ezek. Valaki felvilágosított minket, hogy ezek tankok. Három tankot láttunk, a tankok mellett meg katonákat. A katonák nem értették a szavainkat. Senki se látott addig még tankot. Kiabáltunk a katonáknak. Valaki arra jött és mondta, hogy ezek orosz katonák. Nagyon meglepődtünk. Álltunk a kerítés tövénél és bámultuk a tankokat. Egy egészen az iskola kapuja előtt állt, a másik kettő kicsit távolabb, a Németh Bálinték tanyája előtt.
A tanító bácsi kijött, felmérte a helyzetet, és gyorsan beszólította a gyerekeket a tanterembe. Mindenki a helyére ült. Feszült volt a csend. Nem mondott a tanító bácsi semmit a tankokról, sem a katonákról. Megkért mindenkit, hogy álljon fel és imádkozzon. Mondjunk el egy Miatyánkot, és egy Üdvözlégyet. Az imádkozást mikor befejeztük, azt mondta, hogy mindenki gyorsan pakoljon össze, öltözzön fel és siessünk haza. Ekkor Németh Ferike elkezdett sírni, mert az Ő tanyájuk előtt álltak a tankok és nem mert haza menni. A tanítóbácsi megfogta a kezét és haza kísérte. Másnap mintha misem történt volna, mentünk az iskolába, nem voltak már ott a tankok.
Minden évben, amikor az 56-os forradalomról megemlékeznek eszembe jut ez a nap. A forradalom leverésére bejöttek az oroszok. Akkor még nem tudtunk semmit arról, hogy forradalom volt hazánkban. Az emberek az utcára vonultak, zászlókat égettek, szobrokat döntöttek. Ezeket az embereket elvitték, megverték, bebörtönözték. Sokan külföldre menekültek. Nekem a három tank és az orosz katonák jutnak eszembe 1956-ról. Ez az én történelmem.
