Ezekben a múltra visszatekintő írásaim utolján szükségesnek tartom a gazdasági rendszerről egy pár szót írni. Most a múltban is magángazdálkodás volt, és most is az van, csak a kettő közt ég és föld különbség van.
Az 1990-es rendszerváltáskor mindenki visszakapta valamilyen formában a földjét, és úgy hasznosította, ahogy akarta vagy ahogy tudta. Alakult a községünkben két gazdálkodó társaság, amelyek az idősek és más szakmában lévő személyek földjét haszonbérbe művelték. A középkorú fiatalok egy része megpróbált a saját vagy bérelt földön gazdálkodni. A földterültekhez talajművelő eszközök is kellettek, de ilyenek nem nagyon voltak magánhasználatban, de azért valamilyen formában megoldották a beművelést. Úgyhogy Szegváron a mai napig beműveletlen terület nincsen. A megtermett terméssel van még a mai napig is gond. Mert a régebbi világban minden háznál és tanyánál meglévő gabonatárolók és górék megszűntek, így a termelők a betakarítás után kénytelenek eladni a termést a környező malmoknak, illetve a takarmánygyárnak az ő általuk diktált áron.
A gabonaértékesítés módja a régebbi világban a következőképpen történt:
A parasztembernek mindegy hogy hol lakott, a községben vagy tanyán, mindenhol meg volt a saját gazdaságához mérten a gabonatároló helye. Nem volt rákényszerítve az azonnali eladásra. Amikor elkövetkezett a cséplés, a termelő az ösmert felvásárlótól kért a csépléshez 40-50 db zsákot, amit ingyen megkapott egy pár napra, hogy majd az eladó gabonát őneki adja el. A cséplés után a terméshez mérten a nyári kiadásokra eladott a termelő valamennyi gabonát, a többi maradt nála, a későbbi apróbb értékesítésre. Általában szokás volt, hogy ősszel és télen, ha valamire kellett pénz úgymint az adó utolsó fertály rendezésére, bevittek a felvásárlóhoz egy pár mázsa gabonát, az megvette és tudta a parasztember a fennálló pénzügyeit rendezni. Az összes megmaradt gabonát majd csak az aratás után kevéssel az új termés betakarítása előtt adta el.
A felvásárlók a következők voltak:
1. Az 1930-as évek derekán idetelepült budapesti FUTURA elnevezésű cég Sípos József kunszentmártoni személlyel és bérelt magtárba vásárolta a gabonát. Később a cég megvásárolta a falu központjában a Bokor-féle házat, ahol most a gazdabolt van és odaépített egy jó nagy magtárat, amit később a Földszöv. is üzemeltett a beadási világban is.
2. A Kórógy utca sarkán volt Orosz László felvásárló helye, az is egész évben vette a gabonát.
3. Az Újfaluban volt Löbl Károly magtára, de ennek a zsidótörvény vetett végett.
4. A Szentesi utcán Szeri Istvánné egy kis magtárban kezdte a felvásárlást, azután épített egy emeletes magtárat, ami még most is meg van. Ezek a felvásárlók, ha évközben megtelt a magtárjuk összefogva szállítottak vagy a szegvári vasútállomásra, vagy a mindszenti hajóállomásra. Lovas kocsis fuvarosokkal zsákba szedve vitték a vagonba.
A lisztellátás is megoldott volt a faluban.
1. Az Újfaluban a mostani Vízmű helyén is volt malom, nem tudom ki tulajdona volt, de a 30-as évek elején leégett és nem lett felújítva.
2. Az első világháború után a falu végén szegvári első hengermalmot, amit a rendfenntartó román hadsereg félig leszerelt, három társtulajdonostól úgymint Pusztai Pál, Mezei András és Vigh Miklóstól megvette egy vidékről jött Kamasz Mátyás molnár és családja és az üzemeltette a 40-es évek elejéig. Azután az is eladta egy három személyes vidéki társaságnak Sipkóczki, Sutóczki és Beregszászi nevű személyeknek, akik az egészen az államosításig üzemeltették.
De a lakosság nem nagyon volt megelégedve a szegvári őrlésű liszttel, ezért sokan átjártak Szentesre őrletni, ott négy nagyteljesítményű malom volt. Úgymint a mostani Takarmánygyár helyén volt a budapesti Gőzmalom Rt. malma, a város keleti részén volt a Zsoldos Rt. malom, és a liget mellett a Krausz és Gellért testvérek malmai. A tanyavilág egy része Derekegyházára járt malomba, ott is nagyon jó lisztet adtak.
Ezek után nyitotta meg Szeri Istvánné, Esztike néni a Zsoldos malom lisztcsere üzletét, a Fő utcai gabonafelvásárló helyiséggel egy helyen. Tóth István fiatalember volt az állandó segítsége. Ez a személy jóval később a Földszöv vendéglőse volt.
Szükségesnek tartom leírni, hogy a múlt számban leírt pékek közül kimaradt egy Szegedről idetelepült Kopasz nevű pékmester, aki az elmondása szerint dolgozott Marozsán György miniszterrel is, mert az is pék volt.
Ezzel végett is ért múltba néző gondolataim leírása. Mert én úgy tudom és gondolom, hogy a jelent is a jövőt az tudja értékelni és becsülni, aki a múltat ösmeri.
