Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Horváth Dezső a szegvári könyvtárban

0 147

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Horváth Dezső Táncsics Mihály-díjas, Veres Péter-díjas író, újságíró, a Délmagyarország és a Délvilág munkatársa volt vendégünk a könyvtárban, a Kultúra Pártolók Körének meghívására. 
Ismerve a művész írásait – a könyvtárunk beszerzett néhány kötetet, amely kézről-kézre járt, illetve a Délvilág számaiban olvashattuk cikkeit, így bepillantást nyerhettünk az író gondolatvilágába, stílusába – egy kellemes, vidám estére számíthattunk. Ez meg is történt. 
A beszélgetést vezető Nagy Sándorné Pölös Edit, alaposan felkészült Horváth Dezső munkáiból, összeállította a „koreográfiát”. Bevezetésül a Szegedi Ki kicsodá? -ból Szűcs Árpád festőművész felolvasta Horváth Dezső életrajzát, amely szűkszavúan, a tényeket sorolja fel. Mellé Orvosné Jaksa Mária tolmácsolásában meghallgathattuk Edit szavaival élve a „Dezsős” változatot is, mely sajátos humorral kísérte végig élete útját.
Tanári diplomát szerzett, tanított, könyvtáros is volt, népművelődési tanácsadóban is dolgozott, majd ezután lett újságíró. Ebből következett, hogy a mindig valósághűen megírt cikkekből, az újságírói élményekből könyvek szülessenek. Mostanáig 17 kötete jelent meg. 
Annak idején olvasva a Délvilágot tudtuk, hogy súlyos betegségen esett át. Ezt meg is írta Klinikai föltámadás című könyvében. Erről részletesen is mesélt az est bevezető részében.
Ezek után Edit a művek élményszerű ismertetéseibe beleszőtt kérdései, valamint az író nagyon jó humorú válaszai következtek. A beszélgetést vezető Edit az írótól megszokott bőbeszédűséget jótékonyan félbeszakította, hogy még több oldaláról ismerhessük meg Horváth Dezsőt, még több művéről eshessen szó. Szűcs Zoltán a Tűzköves Színjátszó csoport tagja olvasott fel A röhögő katona, a Terus ángyi és az Apjuk helyett – állam című kötetből egy-egy jellemző novellát. Az elhangzott írások jó hangulatot teremtettek, az író hozzáfűzött gondolatai, anekdotái, kiegészítései nevetésre fakasztották a közönséget.
Horváth Dezső elmondta, hogy amikor megvette a számítógépet, elhatározta, hogy kiírja belőle az ábécét. Naponta megnézi, még van benne. 
Az est végén Nagy Sándorné Edit mindannyiunk nevében kívánta, hogy még sokáig ne vesszen ki a számítógépből a betű. Sokat tudjuk még olvasni írásait, derűs perceket szerezve magunknak.

Horváth Dezső: Mazuri szerelem

Kell ide egy kis olvasattan is, meg egy kis földrajz is. A lengyel Łodz megyét Ludzsnak olvassák. Évtizedek óta testvérmegyéje Csongrád megyének. A Zbigniew majdnem úgy hangzik, ahogyan mi is olvassuk, a vezetéknév Głuszczak azonban számunkra cifrább. Ami sz-szel van írva, azt s-nek, a cz-t pedig cs-nek ejtik. Nem is merem leírni Szegvár lengyeles kiejtését. A lényeg azonban az, hogy dr. Zbigniew Głuszczak Łodzban van otthon, Szegváron meg itthon.
A kapcsolat akkor kezdődött, amikor az itteni Szűcs Ilonka a Mazuri tavak partján táborozott, egyetemistaként még, és éppen akkor Zbigniew is ott volt. Mindketten tanultak oroszul, azon a nyelven próbálkoztak először. Sejthetjük, szellők hátán is fodrozódnak a habok, azt meg tudhatjuk, némely szellők szárnyán szép szerelem utazik. Végzetes is lehet, a mazuri szerelemből házasság lett. Ilona programozó matematikusként mondta ki az igent, Zbigniew viszont a łodzi egyetemen azóta földrajzot és környezetvédelmet tanít. Bár akkor még előbbre álltunk gazdaságilag, mégis ott telepedtek meg.
Családi kötelezettséggé vált azonban, hogy hazulról haza járjanak. Közben Ilona úgy megtanult lengyelül, hogy szinte akcentus nélkül beszéli, Zbigniew pedig annyira magyarul, hogy a vele született humor is bugyborékolva üt át szavain.
Kedves, jó hangulatú család lehet.
Szegváron, a fényképekből rendezett palotás kiállítás előkészületei közben találkozhattam velük. A tanár úr varázsolt bevezetésként kellemes hangulatot az egykori vármegyeháza, még egykoribb Károlyi-kastély falai közé, és ez megmaradt egész délutánra. Ott hallottuk, három évvel ezelőtt, karácsony vigíliáján – ami pedig nagy ünnep a lengyeleknél is – beállított Zbigniew a szegvári polgármesteri hivatalba, és ott találta Szenczi Sándornét. Csodálkozik most is, hogy éppen bent volt, a polgármester asszony pedig azon meditál, hogyan került éppen akkor, éppen oda a lengyel tanár. Nyelvi nehézség már nem volt, hamar megegyeztek, rendeznek a faluban egy nepáli fotókiállítást. Nagy sikere lett, tavaly már szegvári képeket akasztottak falra, idén pedig Hétköznapok címmel zajló kiállításban erősödtek a lengyel-magyar kapcsolatok.
Ha nem lenne ez az ember, ki kellene találni!
Könnyű most már utazniuk. Azelőtt két napig tartott, amíg hazaértek, amióta határ sincsen, és javulnak az utak, huszonhárom óra elég rá. Autóval persze. Ha majd egyszer sztráda lesz, az lesz az igazi. Hogy Ilona kötődik szülőfalujához, természetesnek tartjuk, de hogy Zbigniew is igyekszik ide, arra anyós szavunk némi mellékzöngéje miatt külön magyarázat szükségeltetik. Ezt mondja:
– Ettél te már igazi, finom csülkös bablevest? Mert minket mindig azzal várnak.
– Odakint is megterem a bab is, a csülök is.
– De együtt a kettő, az a valami! A magyar konyha híresen jobb, mint a lengyel. Kicsi pálinka a bableveshez. Nem korsó, csak pici, hogyan is mondják?
– Kupica?
– Az, az! És a magyar kedvesség!
– Miért mániád a fotókiállítás?
– Azért, mert szeretem a szép képeket, és azt is szeretném, ha Szegvár fejlődne. Egyébként mostanában folynak tárgyalások, hogy Szeged és Łodz között is testvérvárosi kapcsolat legyen, ne csak a két megye között.

Ki nem mondom, csak remélem, akkor majd Szegeden is rendeznek a szegvárihoz fogható szép fotókiállítást.
Ilona édesanyja most hetvenhat éves, és most tanult meg internetezni. Naponta mennek és jönnek az üzenetek és a fényképek. Még nincsen mellékletként kicsi mikrofon, és leselkedő kamera se, de előbb-utóbb az is meglesz. A hazajáró szokás azonban megmarad, mert a csülkös bableves kupica pálinkával se küldhető @postán.
 

Horváth Dezső: A szegvári vármegyeháza

Boldog idők! Amikor még belefért a szegvári Károlyi-kastélyba az egész Csongrád vármegye hivatali apparátusa. A hatvanas évek legelején csúszott ki ez a sajgás a számon, és meglehetősen szentségtörő volt. Megyei nagyokkal egybefűzve, vendégként jártam a házban, ebédeltünk éppen. Jó volt az ebéd, a gyermekotthon szakácsa remekelt, tányér mellett elment az ilyen beszéd is. Akkoriban költözött át a Megyei Tanács majdnem teljes apparátusa Szegedre, a hatemeletes csodapalotába.
Amikor a napokban beléptem a kastély kapuján, az jutott eszembe, úgy lehet, a mostani is elférne benne. Nem mondom rá, hogy így múlik el a világ dicsősége, csak azt, hogy időnként visszaváltozik. Akár a nagyanyáink divatja.
Van a falunak egy tanulmánykötete – hajszál híján monográfiának is lehetne mondani -, abban olvasom a vásárhelyi levéltáros Herczeg Mihály tollából (aki egyébként Csomorkányban volt, haj de régen pályakezdő tanító), hogy az egykori Dóczy-udvarháznak majdnem a helyén, a Serház szomszédságában egy omladozó régi kastélyt vett meg a megye, és két év alatt, kemény 20 ezer 600 akkori forintokat ráköltve, 1772-ben már állott is a vármegyeház. Igaz, így is szűknek bizonyult, többször megesett, a megyegyűlést az udvaron tartották, sátor alatt, és többször is előfordult, hogy Vásárhelyen, Szegeden vagy Szentesen üléseztek.
Azt hiszem, a kihelyezett vármegyegyűlés szóhasználata akkor még nem volt divatban. És tudtommal senki nem akarta átkeresztelni Csongrád megyét Szegvár megyévé. Volt, amikor az alispán is Szegeden lakott, és a vármegyei apparátus is. Királyi rendeletre (II. József) kényszerültek Szegvárra.
A megyei levéltár azonban kezdetektől fogva itt kapott helyet.
Beszédes nevek szerepelnek az öreg kastély árnyékából. Czudar István, Csóré János, Gyékén Tamás, Vad Mihály, Fazekas György, Nagy János, Boros György és Sótésgamvero György csizmadia, Szabó Balthazár szabó, Téglavető József téglavető, Molnár József molnár, Hegyi Márton bivalyos, Juhász Mihály és Agybalövi Mihály béresek, Mászáros György mészáros, Szűcs György szűcs, Takács Károly takács. Így születek akkoriban a családnevek. Csak tudnám, a Sótésgamvero miből lett! És az Agybalövi? Legközelebb megkérdezem Herczeg Mihálytól.
Ja, és el ne felejtsem, a falu neve szeg + vár. A szeg- nyilván szegletet jelentett, a -vár pedig valami erősséget. Nyomai ma is megvannak.
Írtam én akkor is a kastélyról, amikor már nem volt gyermekotthon, és be se lehetett menni. Hogyne írnék most, amikor benne rendezték meg a harmadik szegvári fotókiállítást. Nyögvenyelősen indultam, gondoltam, ha ketten leszünk, akkor is jó lesz, és lássatok csodát, annyian voltunk, alig fértünk el legnagyobb termében. Szerencsénkre nem kellett vármegyegyűlést imitálva az udvaron, sátor alatt ünnepelni a művészetet produkálók szép teljesítményét, a többi helyiségben a képek is elfértek.
Bár a kiállítást hagyományteremtőnek szánják, alkalmi rendezvénynek kell mégis mondanunk, mert még mindig kincstári tulajdonban van az épület. (Annakidején, az újszerzeményi bizottság korában is kincstári volt.) Ez pedig, sajnos, azt is jelenti, hogy majdnem-majdnem gazdátlan. Talán mindenki tudja, a lakatlan ház romlik legjobban. Ki hitte volna, ha kimennek mindenestől az oroszok, a laktanyáikkal nem tudunk mit kezdeni? Aztán jött a ráadás, a magyar katonák laktanyái is ebek harmincadjára kerültek. Mintha arra várnánk, hátha visszajönnek mégis?
A kiállítási nyüzsgésben kérdeztem meg Szenczi Sándorné polgármester asszonyt, mikorra várható, hogy végül annak a kezére kerül, aki legjobban tud vigyázni rá? Sajnos, még mindig azt mondta, nem lehet tudni. És mit kezdenek vele, ha netán mégis a községé lenne? Még egy sajnos elhangzott: tervezgetni tervezgetnek, de addig semmit nem mondhat, amíg meg nem történik. Ki tudja, kinek, minek lesz akkor annyi pénze, hogy gazdaságosan használja, és közben az épületre is tud költeni.
Bennem a sümegi vár példája kezdett el dolgozni. Mi még diákfejjel – az is haj de régen volt! – avval játszadoztunk, hogy föntről gurítottunk le köveket, gyönyörködve benne, milyen szépen ugrándoznak lefelé, és jött egy vállalkozó, aki a bérleti díj fejében kezdte egyenként visszarakni, és országra szóló idegenforgalmat szervez.
Remélni lehet csak, találékony fejekben Szegvár se szegénykedik. Ha már alkalma lesz rá.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató