Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Római Katolikus Templom felújítása

2 276

„Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven arat. 
Mindenki elhatározásának megfelelően adjon,
ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a
vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy 
bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és 
minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek 
minden jótettre” /2Kor 9, 6-9/

Már évek óta látjuk, hogy Szegvár Nagyközség legrégebbi épületét is kikezdte az idő vasfoga. A 70-es években volt külső, és belső felújítása, de már annak, idestova 35 éve. Szükségessé vált a renoválás. 
2005-ben próbálkoztunk egy pályázattal, de pénzhiány miatt elutasítást kaptunk. Ezért idén újból rászántuk magunkat, és ha elkezdjük a gyűjtögetést, jövőre egy Uniós pályázattal újra próbálkozunk. Természetesen az önerőnek addig össze kell jönnie. 2007-ben lesz a falunk 675 éves. Ezért Egyházközségünk októberben meghirdette a templomrenoválásra a gyűjtést. 
Erre az évközi 28. vasárnap került sor. Ekkor az evangéliumban a gazdag ifjú történetét hallottuk. (Részlet a homiliából:)

„…Az örökéletre kíván eljutni, s úgy érzi valami nagyot kell tennie azért, hogy Isten ajándékára / erre az örökségre/ méltó legyen. Ennek a lelkes, sok mindenre kész férfinak azért még sincs ereje, hogy lemondjon vagyonáról, amit az Úr Jézus ajánl neki. Jézus apostolainak a gazdagság fogságáról beszél, illetve arról, hogy ’aki mindenét elhagyja, azt nagyon forrón szereti, magáénak ismeri és megjutalmazza az Isten. Itt a földön százannyival, aztán – szinte ráadásul – az örökélettel…. A tökéletesség nem lehet meg a szegénység erénye nélkül. Az evangéliumi tökéletesség tehát a szegénység /Mt 19,21: „Ha tökéletes akarsz lenni…./ Erre Jézus Krisztus a példa: szegényen született, szegénységben élt és szegényen halt meg…Vagy Avillai Nagy Szent Teréz, és sorolhatjuk a legnagyobb szenteket is… Az adakozásról: A hívő embernek a „zsebe” tér meg utoljára. – Szólt a tizedről, amit manapság elfelejtettünk. „Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok” (Mt 6,25) máshol: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is. /Lk 6,38/ „Ahol a kincsed, ott a szíved is!” „Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok”…Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok… (Malakiás 3, 6-12
„Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre… (2Kor 9, 6-9)”

Ha nem is vagyunk olyan gazdagok, mint a példabeszédben az ifjú, talán valamennyit tudunk rászánni templomunk felújítására.
Az adományokat személyesen a plébánián hivatalos időben, vagy az egyházközség számlaszámra lehet befizetni:
Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet: 
57200062-10004878

IBAN szám:
HU64 5720 0062 1000 4878 0000 0000
Isten fizesse meg százszorosan minden jó szándékú adakozó nagylelkűségét.Köszönettel: Zsadányi József 

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató