Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szomszédságok tarhonyája

2 170

Falunap, szombat, tarhonyafőzés, szomszédságok vetélkedője.
Volt már akadályverseny, szellemi és ügyességi vetélkedő. Ez alkalommal a csapatok kreativitására alapozott a vetélkedő összeállítója Ráczné Purgel Ilona. Első látásra, hallásra „húzós” feladatokat hirdetett ki a játékvezető. A parlagfű gyűjtésre mindenki számított. Sokan már előre feltérképezték a lakóhelyük környékét. El kell mondanunk, hogy a régi jó lelőhelyeket szerencsére lekaszálták. De azért még néhány zsákkal találtak a versenyzők. A legnagyobb baj az volt, hogy nem lehetett tövestől kitépni a füvet a nagy szárazság miatt. Sajnos ott még ki fog nőni újra. De majd visszamegyünk és kiirtjuk.
A kézügyességet megmozgató feladat volt a gyurmaplasztika készítése. Minden szomszédságnak a környezetére jellemző emblémát kellett elkészíteni. Négy esetben térforma alakult ki. Láthattuk a szökőkutat, a szélmalmot, a vízmű épületét, Kossuth fejet, Kurcát. Nagyon ötletesek voltak ezek az alkotások. Meg is csodálhattuk őket egy kiállításon, valamint a község honlapján is láthatóak. 
Különleges látásmódot kívánt az a feladat, amelyben a lapon levő egyforma karikákból kellett minél több figurát kialakítani. Első hallásra nehéz volt megérteni a feladatot, de amikor elhangzott, hogy pl. egy napot lehet a karika köré rajzolni, mindenkinek elindult a fantáziája. A teknősbékától, autóig, a négyes számot formázó dobókockáig számtalan forma rákerült a lapra. A cél az volt, hogy minél több kört kell felhasználni. 
Nagyon izgultak a csapatok, amikor ki kellett húzni, hogy melyik nép jellegzetes öltözékét kell bemutatni. A könyvtárban készültünk néhány könyvben kerestünk képeket, hogy aki elakad ennek a feladatnak a teljesítésében, legyen hova nyúlni, meg lehessen nézni. Nagyon jól sikerült a jelmezesek felvonulása. Együtt táncolt az afrikai bennszülött kisfiú, az eszkimó asszonnyal, a török, a kínai, az indiai és az indián lányokkal. Csodaszépre sikerültek a jelmezek. 
Ezek mellett két játékos feladatot kellett megoldani a csapatoknak. A klasszikus lekváros kenyér evés. Bekötött szemmel kellett etetni a csapat egy tagját. Természetesen akkor élvezetes, ha nem sikerült jól irányítani az „evőnek”, mert akkor a lekvár nem a szájba került, hanem az arcra és egyéb helyekre. Az utolsó falat lenyelését egy füttyszó jelezte. 
A szelektív hulladékgyűjtés módjára hívta fel a figyelmet egy másik játék. A csapatoknak a rendelkezésükre álló műanyag palackokat minél kisebbre össze kellett tömöríteni és gyorsan egy zsákba rakni. Itt a gyakorlott háziasszonyok voltak előnyben, akik egyébként is így gyűjtik, tárolják a műanyagot.
A kreativitás fokozódott, amikor a csapatoknak egy-egy témát kellett megjeleníteni. Volt, aki lovasturizmust mutatott be, mások a horgászás örömét játszották el, volt kalácssütési bemutató, testületi ülésre is bepillanthattunk, a Civil tv egyik riportját is láthattuk, valamint volt parlagfű irtási jelenet is.
A zenei érzék dominált a két utolsó feladatban. Énekelni és táncolni kellett a csapatoknak. A tánc fajtáját szerencse alapján kapták a csapatok, úgy kellett húzni a cédulákból. Minden csapat kihozta magából a maximumot. Láttunk tangót, angol és bécsi keringőt, csa-csa-csá-t, rock and roll-t, rumbát. Ezt a feladatot Nagy Gergő versenytáncosunk értékelte nagy szakértelemmel. 
Az énekeket minden csapat vállalkozó szellemű tagja kiválaszthatta a kínálatból. Az eredeti zenei alapra kellett ráénekelni a kivetített szöveget. Vannak Szegváron ebben a műfajban is tehetségek. 
A vetélkedés után pihenésképpen megnéztük a polgárőrség által szervezett bemutatókat.
Majd a bográcsok, üstök tájékára csalogatott bennünket a fövő tarhonya illata. A piactéren kellemes hangulatban beszélgettek a csapatok tagjai, a szomszédságok egybegyűlt tagjai. A finomra elkészült ebéd után minden csapat megette a jutalmul kapott tortát, dinnyét, ihatott rá ásványvizet, vagy ki mit hozott a garabolyában azt.

A vetélkedő végeredménye:

1. Kinizsi-telep és környéke
2. Újfalu
3. Kossuth-telep
4. Öregfalu
5. Abony
6. Réti-telep

A tarhonyafőzés eredménye:

1. helyezett: Ágoston Antalné Öregfalu)
2. helyezett: Gyermán György és Csatordai Mihályné (Kossuth-telep
3. helyezett: Kovács Imre és Vas László (Újfalu)
4. helyezett: Halász Lászlóné (Kinizsi-telep)
5. helyezett: Vigh Balázs (Réti-telep)

Jutalmuk egy kis bogrács volt, amelyben legközelebb megkínálhatják vendégeiket.
A nagyon jó hangulatban eltelt délelőttöt köszönhetjük a vetélkedő levezetőjének, a zsűri tagoknak, és a csapatok vezetőinek.
Jövőre is várjuk a Kinizsi-telep csapatát Bacsa Józsefné Erzsike néni vezetésével, az Újfalu csapatát Balatoni Sándorral az élen, a Kossuth-telep csapatát Csatordai Csabáné Edit irányításával, az öregfalu csapatát, amelyet Szűcsné Ábrahám Mária fogott össze és a Réti-telep csapatát Csatordai Lajosné Marika szervezésében. Jövőre csatlakozzanak még többen és legyünk együtt egy kedves délelőttön.

Lekváros kenyér evő verseny, bekötött szemmel 
(Fotó: Purgel Zoltán)
Lekváros kenyér evő verseny, bekötött szemmel 
(Fotó: Purgel Zoltán)

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató