Koltai filmje Grecsó Krisztián forgatókönyvéből
Koltai Róbert, a neves filmrendező, színész szeptembertől új filmjét készíti, melyhez segítségül hívta Grecsó Krisztián szegvári írót.
A „Megy a gőzös…” című népi komédia Krisztián forgatókönyvéből készül. A film műfaja hasonló lesz az „Indul a bakterház” című filmhez.
Az írónak egyébként a napokban jelent meg Pletykaanyu című könyvének második, javított kiadása.
„Bár korábban volt több utánnyomás, és néhány figura nevét a 2002 után polcra kerülő példányokban kénytelen voltam megváltoztatni, valódi korrekció nem történt. E mostani kiadás apróbb változtatásokat tartalmaz, a novellák mondatain több helyen fésültem, igazítottam. A szerkezeten is módosítottam, kicseréltem három elbeszélését. Az Egy utazás alakjai 1997-ben, az Achilles-ín és Az utolsó felvétel 2001-ben, az első kiadás megjelenésekor íródódtak…”
– írja Grecsó Krisztián honlapján.
Grecsó Krisztián könyvei interneten is megvásárolhatók (kedvezményes áron) a Fókusz Online könyváruházban.