Visegrádon táboroztunk
A Forray Máté Általános Iskola „Kék túra” természetjáró csoportja június 28-tól július 3-ig Visegrádon táborozott a Magyar Tudományos Akadémia üdülőjében.
Az idén immáron 10. éve töltöttünk el egy hetet a túrázni kedvelőkkel. Ezen a nyáron a Dunakanyart választottuk kirándulóhelyünknek. Nem bántuk meg. Nagyon sok mindent láttunk, csodálatos helyeken voltunk, egyszóval jól éreztük magunkat. Hogy merre voltunk, milyen programok vártak ránk? Ezt most megosztjuk Önökkel.
Visegrádon voltunk a Királyi Palotában, a Salamon toronyban, a Fellegvárban. Boboztunk, nagyon sokszor végigmentünk a pályán. Lovagoltunk a Mogyoróhegyen, az erdészház mögött. Megnéztük a kis mini Vadas-parkot. Esténként kiváló programokon vettünk részt. Így: Ki Mit Tud-on, divatbemutatón.
Szentendrére hajóval mentünk át, s ott a fő téren a perui indiánok zenéjét hallgattuk meg. Találkoztunk Csonka András színésszel, akitől autogramot kértünk, illetve fényképezkedtünk vele. Gyönyörködtünk a város szebbnél szebb épületeiben, szűk utcáiban. Betértünk a Marcipán cukrászdába is. Szentendre főterén az Újvidéki Televízió munkatársai riportot készítettek velünk.
Esztergomban jártunk a Bazilikában, s a kincstárban. Csodálatos volt. Délután a híres élményfürdőben fürödtünk. Milliószor lecsúsztunk a csúszdán.
Városnéző kiskocsival átmentünk Szlovákiába, Párkányba. A város központban ettünk finom fagyit. A sétáló utcán megpihentünk, nézelődtünk, vettünk ajándékot.
Dömösnél megmásztuk a Rám- szakadékot. Hazafelé tartva még a hegyen ért bennünket a zuhogó eső. Bőrig áztunk, csúszkáltunk a sáros útszakaszon, de sikerült legyőznünk az esőt, valamennyien épségben a szállásra érkeztünk. Ez a túra felejthetetlen lesz számunkra.
Budapesten egy délutánt töltöttünk az Állatkertben. Csodálatos élményben volt részünk.
Köszönjük az anyagi támogatást, melyet kaptunk a szegvári Vállalkozók Bizottságától, a Nagyközségi Közalapítványtól, a Forray Máté Általános Iskolától, a megyei Önkormányzat Oktatási Bizottságától.
Köszönjük a kísérő és programszervező pedagógusok, felnőttek munkáját. Így: Orvosné Jaksa Mária, Gyömbér Ferencné, Lukács Adrienn, Vass Márta, Vass Tibor, Lukács István és a sofőr segítségét.
Lukács Istvánné táborszervező és 48 fő táborozó