Emlékfa ültetés
A Forray Napok egyik programjának szántuk azt az eseményt, amikor a tavaly Apáczai-díjat nyert tanulónk elülteti az emlékfáját az iskolánk udvarán. Sajnos, a megjelölt időpontban erre nem kerülhetett sor, mert az idén nem eső esett, mint azon a nevezetes március 15-én, hanem hó, ami lehetetlenné tette a faültetést. Március 21-én végre tavaszi nap ragyogott, így a fa is a földbe került.
Mi is az az Apáczai pályázat? A díjat a kiadó már több, mint 10 éve hirdette meg a tehetséges nyolcadik osztályt végző tanulók számára. Ezzel az volt a célja, hogy elismerje a cselekvőképes tudást, a kiemelkedő tanulmányi munkát. Fontosnak tartják az alapítók továbbá az anyanyelv ápolását, a szomszédos országok magyar nyelvű tanulóival kiépített kapcsolatot, és erősíteni kívánják a tanulókban a magyarságtudatot.
A pályázóknak kemény feltételeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy a díjat elnyerjék. A tanulmányi átlaguk nem lehet rosszabb a felső tagozatban 4.00-nél. A magatartásuk és szorgalmuk sem lehet példásnál vagy jónál rosszabb. Írniuk kell kézzel egy 10-20 oldalas dolgozatot nemzeti történelmünk valamelyik kiemelkedő eseményéről, vagy irodalmunk valamelyik kiválóságát kell bemutatniuk (éljen az akár határainkon kívül), vagy valamilyen helytörténeti kutató munka eredményéről kell beszámolniuk. Fontos szempont, hogy ne könyvek vagy egyéb kiadványok kiollózott szövegét vessék papírra a gyerekek, hanem önálló kutató, vagy elemző munkát végezzenek. Mellékelni kell a fő pályázathoz szintén kézzel írott formában Apáczai Csere János életművéről szóló, önálló elemző-értékelő dolgozatot. Tudnia kell a pályázónak hibátlanul a Himnuszt és a Szózatot. Valamelyikről le kell írnia saját gondolatait. Levelezést kell folytatnia határainkon túl élő magyar anyanyelvű tanulóval, s a kapcsolat meglétét levelekkel, fotókkal kell bizonyítania. Tanulmányi-, művészeti- vagy sportversenyeken jó helyezést kell elérnie, ezt is az oklevelek másolatával kell igazolnia.
A meghirdetés óta szinte minden évben próbálkoznak tanulóink közül többen is, így a három tanulóból és a három tanárból álló iskolai kuratóriumnak kellett eldönteni, kiét küldjük tovább. Minden évben csak egy pályázatot fogadnak el a kiírók iskolánként. A kiadó bírálóbizottsága dönt aztán arról, hogy ki kaphatja meg az elismerő oklevelet, és a 30000 Ft-os pénzjutalmat.
Tavaly Szécsényi Zsanettnek sikerült ez. Ő kitűnő tanuló volt nemcsak a felsőben, hanem az alsó tagozatban is, nagyon érdekelte a kémia, többször hozta el megyei versenyeken az első három hely valamelyikét, kiválóan sportolt, és szavalóversenyeken is indult. Sikerei ellenére megmaradt nagyon szerény, jó magaviseletű kislánynak, aki jelenleg Hódmezővásárhelyre, a Bethlen Gimnáziumba jár. Pályázata helytörténeti kutató munka volt, a Kurca-partján álló megyeháza történetét dolgozta fel nagyon sokoldalúan, képekkel, dokumentumokkal alátámasztva. A pénzjutalmat és az oklevelet a tavalyi ballagásán vehette át.
A pályázat utolsó momentuma, amikor a díjazott elültet egy emlékfát az iskola udvarán vagy október 23-án, vagy március 15-én. Zsani most tett ennek eleget, így ez már kilencedik ilyen fa az udvaron.
Az elsőt Tóth Péter, a másodikat Vass Márta, a harmadikat Bárány Boglárka, a negyediket Varga Imre, az ötödiket Rácz Angéla, a hatodikat Török Dániel, a hetediket Halász Tünde, a nyolcadikat Lehoczky Annamária ültette, és most a Szécsényi Zsanetté a legszélső.
Mi nagyon büszkék vagyunk nemcsak rájuk, hanem azokra is, akiknek a pályázatát nem küldhettük el, mert valamennyi munka kiváló a maga nemében. Mindegyik valamilyen helytörténeti kutatás, feldolgozták már az 56-os helyi eseményeket, bemutatták a kendergyárat, a szélmalmot, az úttörőmozgalmat, a néptánccsoportot, a népi építészet értékeit, és akkor még mindent fel sem soroltam. Ezeknek az írásoknak a fénymásolatát a könyvtárban őrizzük, már most komoly értékek, 50 év múlva pedig már történem lesz az akkor itt tanuló diákok számára.
És ha már annyi kerek évforduló van ebben a tanévben, reméljük, a 10. fa is bekerül a sorba. Erre minden remény megvan, hiszen most hatan írnak dolgozatot: Balogh Szabó Anikó, Gajda Bernadett, Rozgonyi Balázs, Csenki Dóra, Tóth Krisztina és Vass Zoltán. A beadási határidő április 14. Már csaknem teljesen elkészültek, készen áll az iskolai kuratórium a bíráltra, és gazdagodik a helytörténeti kutatást tartalmazó pályaművek száma.
Sok sikert kívánok valamennyi mostani, és leendő pályázatírónak!