Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Megvan a Kékfrankos gazdája!

1 472

Még 2005. novemberi hírünkben kértük olvasóinkat arra, hogy jelentkezzenek szerkesztőségünkben azok, akik felismerik az alábbi kép helyszínét. Még egy üveg Kékfrankost is felajánlottunk a leghamarabb helyesen tippelőnek. 
Rengeteg levelet kaptunk, csak az volt a baj, hogy mindenki mást-mást írt. Így decemberi számunkban megjelentettünk három lehetséges helyszínt, s újból kértük a „közönség segítségét”. A közönség segített is, minden válaszlehetőségre közel ugyanannyi tippet kaptunk. Sebaj, elhasználtuk az utolsó „mentőövet” is, kértük a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub segítségét. 
A kép át lett adva Bacsáné Erzsike néninek, aki készségesen és örömmel segített. Először a klub tagjai állapították meg a kép pontos helyszínét, de Erzsike néni a biztonság kedvéért még több szegvári embert is megkérdezett. Így sikerült megállapítanunk a megoldást, amely a következő:
A képen balról jobbra a mai Művelődési Ház (akkoriban a 48-as kör épülete, gazdakör, pártház, kocsma, mulató), mellette a mai Takarékszövetkezet helye (akkoriban a Pfeiffer-ház, szódás), s a mai központi ABC helye (akkoriban Szűcs Ferenc háza, ruhásbolt, kocsma).
Ugyanezt a választ többen is beküldték, de elsőnek Bánfi Anikó küldte el e-mailben a helyes megoldást. Anikó a következőket írta: 
„Az alábbi cikket találtam a honlapon: „Leventék dolgoznak az új szegvari főutcán”, amihez egy felhívás is társult. Mivel én koromból adódóan nem tudhattam a helyszínt azonosítani, így megmutattam nagypapámnak a képet, akit Kovalcsik Ferencnek hívnak és most 92 éves. Neki egy pár barátja segítségével sikerült felismerni az utcarészletet. Tehát a megoldás jobbról balra: az első épület a mai ABC helyén volt (Szentesi u. 2-4.), ahol régebben Szűcs Ferenc boltja állott. 
A második épület a mai Takarékszövetkezet (Szabadság tér 1.), régebben Pfeiffer-féle ház volt, aki szódavíz árusítással foglalkozott. A harmadik ház pedig a mai Művelődési Ház (Régiposta u. 1.), ahol a 48-as kör működött. Remélem, jó a megoldás!”
A felajánlott „szőlőital” a jó és gyors megoldásért Bánfi Anikónak juttatjuk el. 
Köszönjük ifj. Berezvai Jánosnak, hogy elküldte a képet, minden olvasónknak a tippelést, Erzsike néninek és a nyugdíjas klubnak pedig a segítséget! Továbbra is várunk régi szegvári képeket!

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató