Gabriele D’ Annunzio olasz költő (az olaszok Petőfije) így ír versében:
A kalász
Dicsértessék a szent kalász a délben.
A perzselő Naptűzben meghajol
A föld felé, melyből mint fű szökött ki,
Lehajlik s holnap még jobban hajol
A föld felé s ott majd porba tapossák.
Először az izzadt marok töri,
Majd a vas szeli szárát a kalásznak.
Ott benne vannak érett magvai ,
Ott benne lappang a pompás fehér liszt,
Melyből finom tésztát gyúr majd az asszony,
S kenyeret süt, amely nem fér magába.
(Részlet)
A búzakalászról és az aratásról többen írtak magyar költők is. Én mégis az olaszok Petőfijét idéztem. Azért őt, mert a versnek szegvári vonatkozása is van, ugyanis a magyarra fordítója nem más, mint a szegvári születésű Ternay Kálmán. (Az a Dr. Ternay Kálmán, akinek testvére Ternay Ilona Antal Andrásné.) Ő fordította magyarra G. D’ Annunzio: Alkyone című kötetét, melyben található ez a vers. Pontosan 70 évvel ezelőtt, 1935-ben, kezdett hozzá a kötet magyarra fordításához .
Az aratás, cséplés ősidők óta a legnagyobb és legfontosabb munkája volt az embernek. Éppen ezért mindenkor rengeteg készülődés, izgalom előzte meg. Izgultak a gazdák, hogy sikerüljön az aratás, a behordás, majd a cséplés. Többségüknek a csépléskor már megvolt a helye a gabonának.
Legtöbben a szépen kitisztított, felmázolt, tapasztott padlásra, vagy az udvaron lévő hombárba öntötték ki a cséplőgép által megtöltött zsákokat. Ezeknél a családoknál csak annyi gabona termett, amennyi éppen hogy elég volt a következő aratásig. A gazdák töredékének volt annyi búzatermése, hogy el tudta adni a környező városok piacán vagy az akkor is működő gabona felvásárlónak, akik a malmoknak vásárolták meg a friss termést.
Mostanában már azoknak a gazdáknak nagyobb a száma, akik eladásra termelik a gabonát. Alig van olyan, aki saját fogyasztásra. Általában az állatállomány takarmányozására termelnek sokan búzát, árpát. Ezt a mennyiséget még könnyű elraktározni, azonban az eladásra szánt nagy mennyiséggel mindig baj van. Különösen akkor, ha a gazda nem tudott megfelelő szerződést kötni a vásárlóval vagy a gabonatárolók tulajdonosaival.
Bizony teljesen más, könnyebb napjainkban az aratás, cséplés. Nem kell izgulnia a termelőnek. Most akkor izgulnak, amikor már levágta a kombájn a búzát, árpát. Mi legyen a rengeteg maggal?! Azért ez már sokkal „nyugodtabb izgalom”, ekkor már a bőség zavarával küszködik a gazda. Az új kenyér már készül az idei búzából.
