Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szegvári Falunapok – 2005. augusztus 20-21.

1 459

Tisztelt szegvári lakosok!
Szent Iván napján, június 25-én közösségi délutánt szerveztek a közösségfejlesztők a Megyeház udvarán és a piactéren. Remekül sikerült ez a nap. Több száz ember részt vett a különböző programokon. Nagyon jól éreztük magunkat.  Köszönjük a szervezők, segítők munkáját!
Közfelkiáltásra, s éppen ezután a megtapasztalt rendezvény után tömegesen kerestek meg bennünket, falunapi szervezőket azzal a kéréssel, hogy tegyük át a sportpályáról a 2 napos fesztivált a Megyeháza környékére. Az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság összeült és jónak gondolta a felmerült javaslatot. Úgy döntöttünk a polgármester asszonnyal is többször átgondolva, hogy a Megyeház udvarán állítjuk fel a színpadot, és ezenkívül még sok-sok helyszínen kínálunk Önöknek remek programot. Így a kastélyban, piactéren, Művelődési Ház környékén, sportpályán, kis erdőben, Kórógy-tónál, Kurcán, játszótéren.

Tehát a község központjában megrendezésre kerülő 2 napos falunapi rendezvényen: 
– Így a szegvári vendéglátósok fognak minket kiszolgálni étellel, itallal.
– A nagy sátor árát (ami két napra 250 000 Ft) programra költjük.
– Valamennyi lakost az érdeklődésének megfelelő kiváló programokkal várjuk a különböző helyszíneken.
– Eső esetén is sármentesen, kulturált körülmények között tudjuk megtartani a programokat.
– A központ közelsége még több embert vonz a rendezvényekre.

Programajánlatunk a következő:

Augusztus 20. (szombat)
Délelőtt:
– Akadályverseny, vetélkedő a közösségfejlesztők szervezésében (Újfalu, Öregfalu, Réti-telep, Kossuth-telep, Kinizsi-telep és környéke csapatai között). Tarhonyafőző verseny, ebéd. 
– Jó ebédhez szól a nóta.
– Kézműves bemutatók.
– A játszóház érdekes szórakoztató játékait próbálhatják ki kicsik és nagyobbak.
Délután:
– Hobby kiállítás: Ki mit gyűjt? címmel.
– Szűcs Árpád szegedi festő kiállítása.
– Díszpolgáraink, emlékérmeseink bemutatkozó kiállítása (10 év áttekintése).
– A szentesi tűzoltóság bemutatója.
– Hőlégballon bemutató és kipróbálása.
– Látványos bemutató földön, vízen, levegőben. A Csongrádi Rádiós Modellező és Technikai Sportegyesület bemutatja hajóit, repülőit, helikoptereit.
– Csónakázás.
– Kenyérszentelés, Díszpolgári cím, Szegvárért Emlékérem, virágos ház díjainak átadása.
– Jövőként Művészeti Iskola modern tánc tagozata.
– A mindszenti Tamira táncosok.
– A szentesi Rock and Roll tánccsoport, Latin, standard táncok.
– A Szép Öregkor Nyugdíjas csoport valamint a Rozmaring Dalkör fellépése.
– Lendvai Géza bűvész fellépése.
– A szegvári színjátszók bemutatkozása, amatőr zenekarok fellépése, diszkó.
– Ajándéksorsolás
– Utcabál
– Tűzijáték

Augusztus 21. (vasárnap)
Délelőtt:
– Kispályás labdarúgás, horgászverseny, gyermek mozi előadás.
Délután: 
– BMX, görkorcsolya, gördeszka, nagy ugrókötél bemutató.
– Felvonulás a főutcán – útkereszteződéseknél bemutatók – motoros kísérettel. A motorok megtekintése.
– Színpadi bemutatók: kis ugrókötél, tűzgolyó, break verseny több település csapati között.
– Alibi együttes fellépése
– Zenél a Blues Company zenekar

Vidámpark, kirakodóvásár mindkét napon!
A rendezvények ingyenesen látogathatók!
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A végleges helyszíneket, időpontokat a Szegvári Napló augusztusi számában közzé tesszük, valamint szórólapokon közöljük.
Szeretettel hívunk, várunk mindenkit a falunapi programokra!
Lukács Istvánné
Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnök

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató