Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Ami történelmi tanulmányainkból kimaradt

0 440

Kérjük vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés már több mint egy évvel ezelőtt jelent meg.


Tehát a hosszú világháború befejeződött, sajnos a mi számunkra bekövetkezett a szörnyű „jégverés”. Ahhoz, hogy jobban megértsék mondanivalómat, néhány sarokszámot feltétlenül le kell írnom. Milyen helyzetbe is került hazánk, majd a számok után a miértekre is megpróbálok válaszokat adni. Tehát nézzük csak meg mi is maradt meg nekünk a gyönyörű Kárpátok övezte egységes hazánkból. 
Azt már leírtam, hogy területileg 1/3-a maradt hazánknak, de milyen gazdasági bontásban azt most szeretném közölni. Csak a legfontosabbak: 
Szántóföld; maradt 9.568.630 katasztrális hold, elveszett 15.212.497 kh. Erdő maradt: 1.825.181 kh, elveszett: 13.398.736 kh. Rét, legelő, szőlő maradt: 3.277.563 kh., elveszett: 9.500.784 kh. Szarvasmarha maradt: 2.149.756 db, elveszett: 5.169.365 db. Ló maradt: 896.498 db, elveszett: 1.454.983 db. Bányatermékek: szén maradt: 44,5 millió mázsa, elveszett: 49 millió mázsa. Vasérc maradt 2.096.232 q, elveszett 10.286.451 q. Rézérc elveszett 104.652 q. Arany, ezüst elveszett: 3.019.308 q. Só elveszett: 2.489.471 q, ezekből itthon nem maradt semmi. 
Gyártelepünk: maradt 2.075, elveszett 3.613. Vasutaink: maradt 8.364 km, 1549 mozdony, 2284 személykocsi és 18070 vagon, elvettek: 13717 km vasútvonalat, 3400 mozdonyt, 6434 személykocsit és 87.827 tehervagont. Ezekhez járult még a jóvátétel fizetési kötelezettség is. Ha figyelembe vesszük az elszenvedett veszteségeket, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ez a ránk kényszeríttet békekötés egyedülálló a világtörténelemben és égbekiáltó igazságtalanságot fejez ki. De, hogy is következhetett ez be. Mint már az előző részben is jeleztem az idők folyamán felszaporodtak a nemzetiségek és a 19. sz. vége felé és a 20. sz. elején nemzetiségi politikánk nem tartott lépést a kibontakozó szabadságvágyakkal. A világháború előtt elkezdődött nemzetiségiek törekvései az autonómia és a saját nemzetállamukhoz való csatlakozási vágy, melyet erőteljesen szítottak főleg a csehek és a románok. A háború befejezésekor hazánk belpolitikai helyzete is labilis volt. Károlyi Mihály hadügyminisztere Linder Béla eldobatta a frontokról hazajövő katonákkal a fegyvert, nem álltak meg az ezeréves határokon, így szabad utat biztosítottak a cseheknek és románoknak a beözönlésére. Később már hiába voltak a próbálkozások a kiszorításukra. 
Létrejöttek a demarkációs vonalak és a fegyverletétel után, már nem lehetett tenni semmit. A belső okoknál kell még megemlítenem, hogy a Tanácsköztársaság idején 1919-ben nem engedték be a magyar küldöttséget a béketárgyalásra elmondani a hazai érveket. A németeket beengedték és nekik sikerült is némi engedményeket elérni. A béketárgyalásra a győztes hatalmak olyan megbízottakat delegáltak, akiknek halvány fogalmuk sem volt Magyarországról. Hazánkat ismeretlen földnek tekintették, és úgy húzgálták a határvonalakat, mintha egy lakatlan területet kellene szétosztani a „jogos” igénylők között. Kis patakokat is hajózható folyónak ismertek el, ha a követelődzők, akik jelen lehettek a béketárgyaláson, azt úgy tüntettek fel. 
Erre 1920-ban gróf Apponyi Albert 3 nyelvű beszéde után rájöttek ugyan, de akkor már nem lehetett tenni semmit. Az olasz és az angol küldöttek új tárgyalást akartak, de a franciák ezt meghiúsították. Magából a béketárgyalásból hazánkat kizárták és a Szovjetunió sem vehetett részt benne. Magát a békekötést szabályozó határozatokat az Amerikai Egyesült Államok sem írta alá, velük hazánk különbékét kötött 1921. augusztus 29-én. 1920. június 4. megpecsételte hazánk sorsát, Apponyi Albert nem volt hajlandó ezt a szégyenteljes, igazságtalan békét aláírni, a kormány mást küldött aláírni. Érthetetlen számunkra, hogy a békekötés elkészítésével megbízott emberek miért voltak annyira ellenségesek és rosszhiszeműek hazánkkal szemben. Még a népszavazási lehetőségeket is mereven elutasították, így történhetett meg, hogy a csehek, románok és szerbek bemondásai alapján színmagyar területeket is szemrebbenés nélkül ítéltek el hazánkból. Jellemző magatartásukra, magyarellenességükre, hogy a cseh határt azért kellett Budapesttől 40 km-re meghúzni, hogy a cseh ágyúk el tudják Budapestet érni és azért kellett a szerb határokat Szeged alatt meghúzni, hogy a magyar ágyúk nem tudják Belgrádot lőni, ha kitörne valami konfliktus. Erre pedig úgy sem lehetett volna lehetőség, hiszen az is elő volt írva, hogy milyen és mennyi fegyverzete és katonája lehet hazánknak. A trianoni békekötésnek komoly nemzetközi visszhangja is volt. Elítélték, igazságtalannak tartották és megalázónak azzal a magyar néppel szemben, akik védőpajzsként védték Európát a tatár, török támadásokkal szemben. Megjósolták, hogy előbb vagy utóbb rendezni kell Trianont, mert így hosszú távon nem lehet békében élni. 
Hiába volt a békekötésben kikötve az elszakított magyarság jogállása, azzal nem törődtek, megindult az erőszakos asszimilációs folyamat és a tudatos magyar üldözés. A Benes dekrétumot a mai napig nem vonták vissza. Az elszakított területek magyarságának többsége a mai napig megőrizte magyarságát s ebben döntő segítsége volt a keresztény egyháznak. A magyar nép áldozatos munkájával nem roppant teljesen össze, ha szegényen is, de talpon tudott maradni. Nemzeti imádságunk volt a Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. 
1938-tól a revíziós követelések nyomán Németország segítségével történtek visszacsatolások, majd bevonultunk a Bácskába is. A 2. világháború után 3 községgel tovább csonkították hazánkat Csehszlovákia javára. 1945 után kialakult politikai helyzetben nem lehetett büntetlenül Trianonról magyar módra beszélni, hiszen internacionalista módon magyarellenesen kellett gondolkozni. Az elszakított magyarságról nem lehetett beszélni. Hála Istennek ennek ellenére is megmaradtak magyarnak s remélem a 2004. decemberi szégyenteljes népszavazást is túlélik. Véleményem az, hogy azok, akiken ez múlott magyarságtudatból olyanok voltak, mint a trianoni békét megalkotók. Remélem, hogy majd az Európai Unióba való csatlakozások után újra egyesülhet a nemzet. Mondandómat Sajó Sándor versének befejező soraival szeretném lezárni. Írásomat a Magyar Katekizmus 1927-es kiadása, és Raffai Ernő Trianon titkai című könyve alapján állítottam össze.

De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem, 
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni; nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küzdőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök hon-szerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzá tapadni örökkön-örökre!…

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató