Nagykarácsonyban voltunk a Mikulásházban
2004. december 20-án találkoztunk a Mikulással, ajándékkészítő játszóházban szalmadíszeket, papírcsillagokat, ékszereket alkothattunk. Egy 70 fiókos szekrény fiókjaiban ajándékokat találtunk, melyek helyére beletehettük a magunkkal hozottakat, mintegy ajándék csere-bereként. A település templománál ember nagyságú szobrokkal Betlehemet tekinthettünk meg.
A település modern építésű Postája előtt legalább 20 karácsonyfa pompázott a gyermekek díszeivel. Mi is helyeztünk rá néhányat. A nagykarácsonyi képeslapküldést is sokan igénybe vettük, hiszen a kedves postáskisasszonyok emlékbélyegzést és „Nagykarácsonyon keresztül” matricát helyeztek lapjainkra.
Útban hazafelé nagy örömünkre bemehettünk Kecskeméten a Szórakaténusz Játékmúzeumba, ahol a helyi néprajzos munkatárs mesélt nekünk a játékokról, és láthattuk a szegvári Szabó Lajos bácsi kiállított faragott modelljeit, játékait. Záró programként pedig a kecskeméti kézműves mesterek karácsonyi vásárát barangolhattuk be.
Köszönjük szépen a segítő szülőknek, a Kékvirág klubtagoknak, a Mindszenti Önkormányzatnak és Tulipán Ferenc buszvezetőnek a közreműködést és a segítséget.