Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szegvár Nagyközség Polgármesterétől…

2 314

Tisztelt Polgártársak!
Az alábbiakban tájékoztatom Önöket falunk életének néhány fontosabb eseményéről.

1. Az előző szórólapon írtam az őszi lomtalanításról. Ezzel kapcsolatban továbbítom Önök felé az iskola tantestületének kérését. A gyerekek nevében kérik a lakosságot, hogy a fémet és papírt ne tegyék a lomok közé, hanem adják az utcákat járó gyerekeknek, akik már elkezdték a hasznosítható hulladékok összegyűjtését. A hódmezővásárhelyi MÉH-telep október első hetében akciós (emelt) áron vásárolja meg az iskolától ezeket az anyagokat, ezért október 4-5-6-án gyűjtik be az iskola udvarára a gyerekek által összegyűjtött hulladékot. A MÉH által fizetett összeget a gyerekek kapják az összegyűjtött mennyiség arányában. Nevükben is köszönöm a lakosság segítségét. Kérem Önöket, hogy az elszállítandó lomot lehetőleg csak a szállítás reggelén tegyék a kapu elé, mert sajnos minden alkalommal előfordul, hogy vidékről idelátogató gyűjtögetők szétszórják a hulladékot.

2. Szintén az előző szórólapon tettük közzé a faluszépítés eredményét. Örömteli dolog volt, hogy igen hosszú listát közölhettünk, amit szerettünk volna egy oldalon elhelyezni. Az anyag rendezése során történt néhány hiba, amiért az érintettek elnézését kérem és most helyesbítem. A Kinizsi utca a szöveg rendezése közben eltűnt az anyagból, most pótlólag ismertetem azoknak a háztulajdonosoknak a névsorát, akik 2004-ben a Kinizsi utcában nagyon szép virágos közterületet varázsoltak a házuk elé:
1. Gila László, 33. Kádár György, 13. Szép Ferencné, 45. Kovács István, 21. Bihari János, 52. Vígh Jánosné, 31. Váczi Sándorné.
A bejáráskor felírtuk azokat a házszámokat is, amelyek alatt lakókat fel kellett szólítani arra, hogy tegyék rendbe az ingatlanuk előtti területet. Innen kerülhetett be véletlenül a listába a Farkas utca 12. sz. alatti ház, amely nem a szép virágok miatt tűnik ki környezetéből. A tévedésekért még egyszer elnézésüket kérem. Ha a szemlézéskor az egyébként szép, virágos terület gyomos volt, nem vettük fel a névsorba, s akkor sem, ha autógumiba ültetett virágokkal találkoztunk, hiszen az autógumi nem erre a célra való, s lerontja a virágok látványát. Sok helyen láttunk természetes anyagból, fából készült virágtartókat, ezek szépen beleillenek a falusi környezetbe. A közösség nevében köszönöm mindenkinek, aki a falu szépítéséért áldozatot vállalt. Az okleveleket megrendeltük.

3. Korábban már tájékoztattam Önöket arról, hogy az elmúlt évben két helyre is pályázatot nyújtottunk be az Újfalusi Iskola korszerű WC-jének, mosdójának építési költségeire. A pénzügyminiszter katasztrófa-elhárítási alapjából 6 millió forintot kaptunk, ezt a sajátunkból 800 ezer forinttal egészítettük ki, és megépítettük a vizes blokkot. Szerencsére a Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítést szolgáló keretéből is támogatták pályázatunkat, innen 4805314 Forintot ítéltek meg. Mivel a WC-k, mosdók már megépültek, kértük, hogy ezt az összeget más műszaki tartalommal használhassuk fel. A megye engedélyezte, hogy az Újfalusi iskola épület-felújítását finanszírozzuk ebből az összegből, ami a beruházás 70 %-át fedezheti. Ki kellett egészítenünk 1890000 Ft-tal, s elkészülhetett az épület felújítása (burkolatok, ajtók, ablakok, cseréje, részleges tetőcsere). Igazán szép, barátságos környezetben tanulhatnak mostantól az újfalusi gyerekek.

4. 2003. őszén pályázaton nyertünk a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácstól 4 millió forintot rendezési tervünk megújításának költségeire. A terv készül, a képviselő-testület és közmeghallgatáson a lakosok is véleményezhették már.
2004-ben pályázatot nyújtottunk be a megyéhez kátyúzásra, padkázásra, s nyertünk erre a célra a két pályázaton összesen 8898084 Ft-ot, amit ki kellett egészítenünk a kötelező önrésszel, 3813465 Ft-tal, így összesen 12711549 Ft értékben végeztethetjük el ezeket a munkákat, amelyek most is folynak a faluban. A Szentes Kistérségi Társulás 8 települése (Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes) közös pályázatot nyújtott be a feladatok egy részének közös ellátása költségeire. 120 milliót kértünk (ennyit lehetett), 103 milliót kaptunk területfejlesztésre (Kurca teljes hosszában a kotrás terveire), a belső ellenőri, a hatósági (szabálysértések, birtokviták) ügyek közös megoldására, az orvosi ügyelet, a pedagógiai szakszolgálat, mozgó könyvtár, a gyermekek átmeneti otthona feltételeinek közös kialakítására. Ehhez saját erő nem kellett.

5. Változás történt a település egészségügyi ellátásában. Tóth István doktor úr közös megegyezéssel szeptember 20-ával távozott tőlünk. A háziorvosi praxis a saját tulajdona, míg annak értékesítése megtörténik, addig a két másik orvosunk helyettesíti. Törvényi kötelezettség miatt változni fog az orvosi ügyeleti rendszer is. Jogszabály írja elő az orvosi ügyelet minimum feltételeit: minden szükséges műszerrel felszerelt terepjárót, az ügyelet alatt orvost, gépkocsivezetőt és ápolónőt. Az uniós jogszabályok szerint egy orvos heti munkaideje nem haladhatja meg a heti 60 órát. Ezeket a feltételeket sajnos nem tudjuk teljesíteni, így – a szentesi térség települései közül utolsóként – képviselő-testületünk is döntött arról, hogy az ügyelet ellátását a mentőszolgálat segítségével oldjuk meg. Levelemmel megkerestem a mentőszolgálat megyei főorvosát, kérve, hogy tájékoztasson arról, mely időponttól és milyen feltételekkel tudják a szegvári orvosi ügyeletet is átvállalni. Részletesen tájékoztatni fogom Önöket a változásról, ha pontosan tisztázódnak a feltételek.

6. A kerületi fő-állatorvos a szeptember 17-én megküldött határozatában Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár és Szentes teljes közigazgatási területére 2004. október 4 – október 27. közötti időszakra szigorú ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. Ennek oka, hogy a jelzett időszakban a rókák veszettség elleni immunizálását fogják elvégezni a térségben. A csalétekbe csomagolt vakcinát repülőgéppel helyezik ki, s jogszabályi előírás miatt a kutyákat megkötve, elzárva kell tartani, a legeltetés pedig tilos! A határozat betartása érdekében az önkormányzatok kötelesek folyamatos ellenőrzést végezni, a kóbor ebeket befogni, a jogszabály megszegőivel szemben eljárást kezdeményezni. Kérem, szíveskedjenek az itt leírtakat komolyan venni!

7. A közmeghallgatáson elhangzott és korábban a képviselő-testület ülésein is felmerült, hogy a helyi rendőr nem mindig érhető el, amikor szükség lenne rá (esetleg nincs szolgálatban vagy elvezényelték a faluból). Korábban néhány hasonló esetben én is a szentesi kapitányságot hívtam telefonon. 
Kapitány úr arra biztatott, hogy nyugodtan hívjuk a kapitányság számát, ha a rendőrség segítségére van szükségünk és a helyiek nem elérhetők. Én is erre biztatom Önöket. A rendőrség segélyhívó száma mobilról: (63)410-007, vezetékesről csak 410-007, a kapitányság központi száma mobilról (63)561-310, vezetékesről csak 561-310. Korábban többször is tájékoztattam már a lakosságot arról, hogy településünkön tilos a házalás. Ha árusok, alapítványoknak gyűjtők arra hivatkoznak, hogy az önkormányzat engedélyével járják a falut, valótlant állítanak. A Polgármesteri Hivatal dolgozói soha nem adnak, nem is adhatnak ilyen engedélyt. Árusítani csak a piacon, ellenőrzött körülmények között szabad, éppen a lakosság védelme érdekében. Amennyiben házalóval találkoznak, kérem, értesítsék a rendőrt vagy rendőrséget!

8. Közeledik az ősz, jön a sáros évszak. A KRESZ szerint a földútról burkolt útra érkező járművek kerekeiről a sarat le kell tisztítani a burkolt út elején. Nálunk, ahol igen nagy a mezőgazdasági forgalom, ez különösen fontos. Ebben az évben esőzések után rendszeresen kaptunk bejelentéseket arról, hogy ezt a szabályt sokan nem tartják be. Többek között pl. a Kossuth telepen a Köztársaság u. vége ezekben az időszakokban teljesen 
járhatatlanná válik. Tisztelettel kérem a gépjármű-tulajdonosokat, szíveskedjenek e tekintetben is betartani az együttélés alapvető szabályait valamennyiünk testi épsége érdekében!

9. A mai napon telefonon megkeresett a GET WORK Személyzeti Tanácsadó Kft., majd elektronikus levélben is közölte velem, hogy zalaegerszegi összeszerelő üzembe keresnek könnyű fizikai betanított munkakörbe munkavállalókat. A feladat elektronikai alkatrészek, mobiltelefonok összeszerelésének valamely fázisa: beültetés, teszterezés, csomagolás, stb. Az esetek többségében ülőmunkáról van szó 3 műszakos, később folyamatos munkarendben, ekkor a pihenőnap már nem mindig esik hétvégére. Követelmények: -legalább 18 éves életkor, a munkát ellátni hajlandó, stabil munkaerő, erkölcsi feddhetetlenség, legalább 8 általános. Bérezés: Munkakezdés: nettó 70000 – 75000 Ft/hó (amit kézhez kap). Munkarend: 3-4 műszakos munkarend, 06.00-14.00, 14.00-22.00, 22.00-06.00. Szállást biztosítanak.
Szállásaik általában 4-6 személyes kulturált albérletek, szobánként 2 emberrel. Főzési, mosási lehetőség mindenhol adott. Az albérletek költségét a cég fizeti egy bizonyos értékhatárig, amely jelen pillanatban 60.000 Ft/albérlet. Ha valaki ezen értékhatáron fölül kíván albérletbe költözni, akkor neki kell a különbözetet állnia. A hazautazást havi szinten egyszeri alkalommal 80%-os mértékben tudják támogatni.
Az érdeklődőkkel a cég munkatársa szeretne elbeszélgetni. Tőlem azt kérték, hogy tájékoztassam a lakosságot a lehetőségről és segítsek abban, hogy az érdeklődőkkel találkozhassanak a jövő hét valamelyik napján. Kérem azokat, akiket érdekel ez a munka, a Polgármesteri Hivatal portáján 
adják meg nevüket, telefonszámukat, hogy a tájékoztató időpontjáról értesíthessük őket. Szíveskedjenek ezt a szórólap elolvasása után megtenni, mert az elbeszélgetés a közeljövőben várható.
Szegvár, 2004. szeptember 22.
Szenczi Sándorné polgármester

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató