Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A falunapokról

2 734

Szegvár Nagyközség Önkormányzata, a Képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága az idén is felvállalta a falunapok megszervezését. A 4 napos rendezvény augusztus 19, 20, 21, 22-én bonyolódott le a sportpályán. A programok már elkezdődtek 19-én, csütörtökön. Délután felvontuk a zászlókat a községháza előtt, majd ezután “Gyűjteményem legjobb képei” címmel egy magánember csodálatosan szép festménygyűjteményéből nyílt kiállítás. Köszönjük, hogy a tulajdonos rendelkezésünkre bocsátotta az alkotásokat.
Másnap 20-án hagyományőrző napot szerveztünk. 
Délelőtt a sportpályán bajnoki labdarúgó mérkőzés volt Szegvár és Újszentiván csapatai között. Az ifik 2-1-re, a felnőttek 3-1-re győztek. A vármegyeház udvarán veszélyelhárító bemutatót tartottunk, majd ezt egy hozzáértően megrendezett rendvédelem-történeti kiállítás megnyitása következett. A programokon sokan vettek részt. Érdekelte a gyerekeket a játszóház is a szélmalom előtti téren. Itt kézművesek bemutatóit is láthattuk. A szélmalomban Losonczi János tömörkényi fafaragó szobrait tekinthette meg az odalátogató. Nagyon jól sikerült a néptánccsoportok bemutatkozása a sportpályán. A szegvári Dobbantó tánccsoporton kívül szerepelt a hódmezővásárhelyi Árendás és a csongrádi Alföld együttes is. Fergeteges bemutatót tartottak. A nézők óriási tapssal köszönték meg a gyönyörű táncokat.
18 órakor kenyérszentelésre került sor Zsadányi József katolikus plébános és segítője közreműködésével. Majd Szenczi Sándorné polgármester asszonyunk köszöntötte a Lewin Brzeskiből érkezett lengyel delegációt és gyerekcsoportot. Ezt követően átadta a Díszpolgári címet, valamint a Szegvárért Érdemérmet. Az idén Dr. Szeri Ilona orvosprofesszor-asszony részesült Díszpolgári címben, valamint Schmidt Miklós néhai iskolaigazgató posztumusz elismerésben. A Szegvárért Érdemérmet Lukács Istvánné tanítónő, képviselő vehette át.
Vikidál Gyula nagy sikert aratott a szegvári nézők körében. A derekegyházi Szabó Kornél zenekara hajnali 2 óráig húzta a talpalávalót.
Augusztus 21-én, szombaton délelőtt meghívásos gyermeklabdarúgó tornát és nevezéses felnőtt labdarúgó tornát bonyolított le a helyi sportkör vezetősége. A közel 80 fő gyermek nagyon jól érezte magát. 
10 órától a helyi közösségfejlesztők tarhonyafőző versenyt, valamint akadályversenyt szerveztek az 5 szomszédság közreműködésével. Nagy élmény volt a Szegvár Nagyközség képviselő-testülete tagjainak, hogy találkozhattak személyesen a csapatokban résztvevőkkel. A főzők arany fakanalat, a csapatok tortát és dinnyét kaptak jutalmul. Remek hangulatban telt el ez a délelőtt.
Délután az „Én ezt tudom” gálaműsoron közel 50 fő lépett fel. Valamennyi korosztály képviseltette magát ezen a bemutatkozáson. A faluszépítés díjait is sokan átvehették. A két legszebb ház eleje Ágoston Györgyéké a Hunyadi utcán és Csurgó Ferencéké a Rozmaring utcán.
Este 19 órától latin és standard táncbemutatót láthattunk Bugyi Bence és Kis Violetta előadásában. Gyönyörködtünk a páros által bemutatott táncokban. Ugyanebben az időpontban az öregfiúk rúgták a labdát a pályán. Jó volt őket újból látni. A gyermekek rock and roll versenyét a Rockin’ RockCats hatvani rock zenekar fergeteges koncertje követett, majd Forray diszkó volt hajnalig.
Augusztus 22-én az esős idő ellenére is megrendezésre került a meghívásos nemzetközi sakkverseny a piactéren. 26 fő nevezett be és a megmérettetésen Dosztán János nyert, aki a szegvári Kempelen Farkas Sakk Kör első táblás versenyzője.
Délután már kiderült az idő és így a flúgos futam résztvevői levonulhattak a sportpályára. Óriási sikert arattak a humoros prüttyögők. Az első díjat a tömörkényi Szabó Zoltán és társa a „Kád viper” elnevezésű járgánnyal nyerte. Nagyon sok néző kísérte a menetet a sportpályáig.
A bátor emberek a falmászást is kipróbálhatták.
A sörivó és sörpocak versenyre is sokan kíváncsiak voltak. Hát még a Tűvétevők című vígjátékra! Nagy sikert arattak az amatőr színészek. 
Az ajándéksorsoláson értékes nyeremények találtak gazdára, nemcsak vasárnap, hanem az előző napokon is.
A békéscsabai Bibuczi együttes bálját rövid időre 21 órakor a csodálatos tűzijáték szakította meg. Gyönyörködtünk a színpompás tűzgömbökben.
A vidámpark és a kirakodó vásárt is élvezték az érdeklődők. (Különösen a gyermekek.)
A Szélmalomban, a Babaházban és a Falumúzeumban kiállított tárgyakat sokan megnézték a 4 nap során. 
A vendéglátásról a csongrádi Ír kocsma gondoskodott.
Az olimpia versenyszámait a kivetítőn figyelemmel kísérhették a sportot kedvelők. 
A nálunk tartózkodó lengyel delegáció és gyermekcsoport felejthetetlen élménnyel tért haza.
A falunap előkészítő munkái és a lebonyolítás komoly feladatokat rótt a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat vezetésére, dolgozóira, a bizottság tagjaira, az Ellátó Szervezet, a Művelődési Ház, a Könyvtár dolgozóira, a Rendőrség és a Polgárőrség tagjaira, valamint a sok-sok segítőre. A négy nap folyamán nagyon sok ember tevékenyen részt vett és azon fáradozott, hogy sikeresen, élményekben gazdagon teljen el a falunapi fesztivál.
Köszönjük a hangosítók, kamerázók, fotósok, szponzorok anyagi, erkölcsi támogatását is.
A 4 napos falunapi fesztivál jó hangulatban, rengeteg ember részvételével és munkájával telt el.
Köszönet érte még egyszer.

A programokat szervezték és lebonyolították:
– Ünnepi zászlófelvonás: Szenczi Sándorné, Gyömbér Ferencné
– Kiállítás a Művelődési Ház Napfény Galériájában: Nagy Sándorné
– Szélmalom: Jenei Krisztina
– Falumúzeum: Kovács Lajos
– Babaház: Béler Gyuláné
– Rendvédelem-történeti kiállítás: Dr. Mészáros Imre
– Bajnoki labdarúgó mérkőzés: Kádár György
– Játszóház: Kovács Ildikó és a Belevaló lányok: Huszka Anita, Pusztai Nóra, Banka Ágnes, Ménesi Lilla, Ménesi Dóra valamint Molnárné Szűcs Melinda, Gila Olga, Szűcsné Ábrahám Mária
– Néptáncosok fellépése: Magyar Imre, Magyar Imréné, Kovács Ildikó, Lukács Istvánné 
– Néptáncosok vendéglátása: Kovács Kálmánné és a néptáncos gyerekek szülei
– Ünnepi ceremónia: Szenczi Sándorné, Gyömbér Ferencné 
– A derekegyházi Szabó Kornél és zenekara: Lukács Istvánné
– Vikidál Gyula sztárvendég fellépése: Lukács Istvánné
– Szomszédságok tarhonyája, főzőverseny, akadályverseny: Gila Antalné, Ráczné Purgel Ilona vezetésével a közösségfejlesztők szervezésében
– Kispályás focimérkőzések: Kis János
– „Én ezt tudom” gálaműsor: Nagy Sándorné
– Vendéglátásukról gondoskodott: Ignácz Jánosné
– Virágos házeleje díjak átadása: Szenczi Sándorné, Gyömbér Ferencné
– Sörivó és sörpocak verseny: Bucsányi László
– Öregfiúk focimérkőzés: Szarka Ferenc
– Rockin’ RockCats rock zenekar fellépése, Forray diszkó: Bucsányi László
– Sakkverseny: Holozsai Albert, Bóka Zoltán
– Flúgos futam: Nagy Sándorné, Lukács Istvánné
– Falmászás: Bugyi János, Bugyi Csaba
– Tűvétevők színjáték: Nagy Sándorné, Lukács Istvánné
– Ajándéksorsolás, főnyeremény kisorsolása: Bucsányi László, Lukács Istvánné, Lévai Zsuzsanna, Lévai Györgyné, Kosztolányi Sándorné, Kerekesné Bovatsek Ágnes
– Bibuczi együttes: Lukács Istvánné
– Tűzijáték: Lukács Istvánné
– A lengyel vendégek programjáért: Tóth Lászlóné, Bárány Ernőné, Gyömbér Ferencné
– A szereplők, vendégek étkeztetése: Váradi Jánosné vezetésévvel a polgármesteri hivatal dolgozói
– Vacsorakészítés: Szécsényi György, Gémes László, Gajda Gyula, Szabó László
– A színpadi dekoráció: Ráczné Purgel Ilona, Szűcsné Ábrahám Mária, Jeneiné Lucz Mária, Balogh Ágnes, Pusztai Nóra
– Hangosítás: Koncz Tamás, Hegyi László
– Videó: Gyermán Ferenc, Farkas Tibor
– Fotók Szegvár honlapjára: Purgel Zoltán
– Buszos személyszállítás: Rohály György
– A rendre és a tisztaságra figyeltek: Rendőrség, Polgárőrség, Ellátó Szervezet tagjai
Köszönjük valamennyiük segítségét!

Fő támogatóink:
Szegvár Nagyközség Önkormányzata, Primőr Profit Kft., Szélmalom Kábeltévé Szövetkezet, Axelero Internet, Aquaplus Kft., Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet, Hunor Coop Rt., Puskin Tej Kft., Puskin MGSZ, Ternai Kft., Ellátó Szervezet.

További támogatóink: 
Szenczi Sándorné, Első Magyar Kenderfonó Rt., Gyenes Kft., Szélmalom, Falumúzeum, Babaház, Szegvári Napló, Török Imréné, Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Magyar-lengyel Baráti Társaság, Vadásztársaság, Bihari Józsefné, Ménesi Imre, Bucsányi László, Gajda Zsolt, Bába Miklós, Művelődési Ház, Községi Könyvtár, Napköziotthonos Óvoda, Forray Máté Általános Iskola, Hunor Coop Rt. Központi ABC, Kalamusz Zoltánné, Bónus Istvánné, Vass László, Remzső Orsolya, Szegváriak Szegvárért Közösségfejlesztők Egyesülete, Szegvári Sportkör, Csurgó Imréné, Szentesi utcai kisbolt, Szarvas János, Kórógyi Antal, Özv. Puskás Pálné, Tóth József György, Kukovecz Márta, Bóka Zoltán, Piros Attila, Pataki Imre, Pataki Jánosné (Mindszent), Bacsa Magdolna, Dr. Mészáros Imre, Szegvári Vállalkozók Bizottsága, Római Katolikus Egyházközség, Udvardi Antal, Csentes Józsefné, Gémes Lászlóné (Hunyadi u.), Patainé Bónus Edit, Rohály György.

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató