A falunapokról – összefoglaló
Szegvár Nagyközség Önkormányzata a képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport bizottsága az idén is felvállalta a falunapok megszervezését.
A kétnapos rendezvény augusztus 16-17-én bonyolódott le a polgármesteri hivatal előtti főtéren.
A programok már elkezdődtek 15-én pénteken a Korona Kávézó és a Paradiso kerthelyiségében kialakított zenés esttel.
Másnap, 16-án délelőtt a Művelődési Házban falusi asztalitenisz bajnokságot szerveztünk, illetve a piactéren dart’s versenyre hívtuk az érdeklődőket.
10 órától a helyi közösségfejlesztők tarhonyafőző versenyt szerveztek az öt szomszédság (Öregfalu, Rétitelep, Kinizsi-telep, Újfalu, Kossuth-telep) közreműködésével. A hozzávalókat és a finom süteményeket, üdítőket is ők hozták össze. Ügyességi vetélkedőn kellett részt venniük a csapattagoknak. A főzők mesterdiplomát, a szomszédságok pedig tortát kaptak. A fiatalok is képviseltették magukat. A közösségi összetartás példaképe volt ez a tarhonyafőző verseny. A zsűriben az önkormányzat vezetésén kívül részt vett Dr. Vercseg Ilona, a Közösségfejlesztők Egyesületének titkára is.
(A vetélkedőt végül a Keleti-szekció, vagyis a Kinizsi-telep csapata nyerte. Gratulálunk!)
Délután 15 órától Piti Katalin, csongrádi festőművész képeiben gyönyörködhettünk. A kiállításon megszólaltak a képek. Valamennyi képhez verset is írt a festőnő. A fiatalok tolmácsolásában hallhattuk ezeket a verseket. Piti Katalin felajánlott egy gyönyörű képet a nagyközségnek, melyet árvereztünk az esti órákban a tűzijáték után. A képből befolyt összeg az Egészségért Közalapítvány vagyonát gyarapítja.
16 órától a gyerekeknek kínáltunk programot, majd 18 órától a Silver TSE fergeteges táncbemutatójában gyönyörködhettünk.
A mindszenti Lisette Menyasszonyiruha Szalon kollekciói egyedi tervezésűek, megjelenésükben, formájukban utánozhatatlanok voltak.
Este 20 órakor a helyi kitüntetések átadására került sor.
Az idén a Szegvárért Emlékérmeket Dr. Pozsik Sándor körzeti orvos és Bacsa Józsefné, a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub vezetője kapták.
Ezután osztottuk ki a legvirágosabb ház eleje c. díjakat is. Sok lakos büszkélkedhetett ezzel a címmel.
A Seress Formáció latin, romantikus és Beatles dalokkal tűzdelt koncertje elkápráztatta a nagyszámú közönséget.
Ezek után már a Karaoke Showba bátran, felkérés nélkül neveztek be a fiatalok.
A hajnalig tartó utcabálon a Party Zenekar szórakoztatta a közönséget.
Másnap, 17-én vasárnap a gyermekek a Jégkorszak c. filmet tekinthették meg.
28-an neveztek be a számítógépes versenyre.
Délután 14 órától sakkszimultán verseny kezdődött Tatár Kis Szabolcs, nemzetközi sakkmester közreműködésével.
15-17 óráig népi mesterségek mutatkoztak a piactéren. A gyermekeket arcfestésre, játékra hívták.
16.30-kor került sor a piac ünnepélyes átadására.
Balla Tibor, a népművészet ifjú mestere és tanítványa Zöldi Lászlóné dél-alföldi dalokat játszottak tekerőlanton.
Szenczi Sándorné avatóbeszéde után Zsadányi József katolikus plébános úr felszentelte a piacot. Ezen az ünnepségen részt vettek a környező városok, falvak polgármesterei és a helyi képviselő-testület tagjai is.
A nagyszámú közönség boldogan vette birtokába a gyönyörű létesítményt. Ez idő alatt a Művelődési Házban kozmetikai tanácsadáson is részt vehettek az érdeklődők, míg a bátrak a falmászás tudományát is kipróbálhatták.
A gyermekeket Lendvay Géza bűvész szórakoztatta, majd az “Én ezt tudom” gálaműsor következett. Színvonalas produkciókat láthattunk. Valamennyi korosztály képviseltette magát ezen az immáron hagyománynak számító bemutatkozáson.
A szegvári és debreceni Break Show is remekül sikerült, az ezt követő karate bemutatón sok gyerek és felnőtt sportoló törte-zúzta a téglákat.
Este 19.30-tól a Füstifecskék szórakoztatták a lakosságot, majd az Öttömösi 3 tenor zenés, humoros showján nevethettünk.
A 21 órai tűzijáték koronaként került a falunapok rendezvénysorozatára. Gyönyörködhettünk a csodálatos alakzatokban, a különböző színes tűzgömbökben. A tombolasorsoláson értékes nyereményeket sorsoltunk ki.
Rácz János nagyszerű kezdeményezésére gyűjtést indítottunk a Művelődési Ház létesítményének klimatizálására. Majd hajnalig a fiatal korosztály diszkón, a közép korosztály zenés esten vehettek részt.
A falunap előkészítő munkái és a lebonyolítás komoly feladatokat rótt a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat vezetésére, dolgozóira, a bizottság tagjaira, az ellátó szervezet, a művelődési ház, a könyvtár dolgozóira, a rendőrség és a polgárőrség tagjaira.
A két nap folyamán nagyon sok ember tevékenyen részt vett és azon fáradozott, hogy sikeresen, élményekben gazdagon teljen el a falunapi fesztivál.
A szerencsés kimenetelű hintabaleset mindannyiunk kedvét szegte, az önfeledt szórakozásunkat beárnyékolta. Mégis úgy érezzük, hogy rendezvénysorozatunk sok embernek szerzett örömet.
Köszönjük a vendéglátósok, hangosítók, szponzorok anyagi, erkölcsi támogatását is.
A kétnapos falunapi fesztivál jó hangulatban, rengeteg ember részvételével és munkájával telt el.
Programokat szervezték és lebonyolították:
Falusi asztalitenisz bajnokság – Bugyi Csaba
Számítógépes verseny – Nagy Sándorné
Darts verseny – Piros Attila
Tarhonyafőző verseny – Gila Antalné, Ráczné Purgel Ilona
Festmény kiállítás – Nagy Sándorné
Gyermekjátékaink – Kovács Ildikó
Silver táncbemutató – Lukács Istvánné
Lisette menyasszonyi ruha bemutató – Kovács Ildikó
Kitüntetések, díjak átadása – Szenczi Sándorné, Gyömbér Ferencné
Seress formáció – Kovács Ildikó
Karaoke show – Lukács Istvánné
Party zenekar – Lukács Istvánné
Mozifilmvetítés – Kovács Ildikó
Sakkszimultán – Bóka Zoltán
Népi mesterségek bemutatója – Kosztolányi Sándorné
Piac átadása – Szenczi Sándorné, Gyömbér Ferencné
Balla Tibor és Zöldi Lászlóné tekerőlant műsora – Lukács Istvánné
Kozmetikai tanácsadás – Lukács Istvánné, Puskásné Halál Ágnes
Falmászás – Bugyi János
Bűvész műsora – Lukács Istvánné
Én ezt tudom gálaműsor – Nagy Sándorné
Break bemutató – Nagy Sándorné
Karate bemutató – Lukács Istvánné
Öttömösi 3 tenor műsora – Nagy Sándorné
Füstifecskék műsora – Ifj. Tonomár Zoltán
Tűzijáték – Lukács Istvánné
Tombolajegyek árusítása – Lévai Györgyné, Kosztolányi Sándorné
Tombolasorsolás – Lukács Istvánné
Disco – Lukács Istvánné
Köszönjük valamennyiük segítségét!
Támogatóink:
– Szegvár Nagyközség Önkormányzata
– Auqaplus Kft.
– Ternai Kft.
– Szegvári Pékség
– Szegvári Napló
– Castellum Étterem és Panzió
– Korona Söröző
– Ternai József
– Ellátó Szervezet
– Buda Richárd Kemira Kertészeti Szaktanácsadó
– Harangozó Ildikó
– Cickazug Bt.
– Péksarok Market
– Bugyi János
– Bugyi Csaba
– Bélteki Ilona
– Bihari Sándorné
– Zafir bolt
– Mini falatozó
– Marika Kozmetika
– Mészáros Jánosné
– Muzsik Sándorné
– Bába Miklós
– Ácsi Kocsma
– Bálint Kerámia
A falunapok asztalitenisz bajnokságának eredménye:
Ifjúsági csoport
– 1. helyezett: Magony Péter
– 2. helyezett: Hegedűs Mihály
– 3. helyezett: Mihály Zoltán
Felnőtt csoport
– 1. helyezett: Répás Zoltán
– 2. helyezett: Mészáros Imre
– 3. hgelyezett: Kuti Ferenc
Falunapi Dart’s verseny színhelye volt az új piactéren most nyílt Ász Söröző.
A magas színvonalú verseny szerény érdeklődés mellett nagy izgalmakat hozott.
A versenyzők 501 dupla kiszálló és cricket játékokban mérték össze tudásukat. A verseny végéhez közeledve kiderült, hogy két versenyző, a szegvári Lovas Zoltán és a budapesti Piros Levente esélyes a végső győzelemre, végül a vándorkupa – óriási küzdelem után – egy évre Budapestre került.
A harmadik helyet némi meglepetésre, de megérdemelten a szegvári Tóth Norbert szerezte meg.
Végeredmény:
– 1. helyezett: Piros Levente, Budapest
– 2. helyezett: Lovas Zoltán, Szegvár
– 3. helyezett: Tóth Norbert, Szegvár
Kedves Olvasók!
Kérem, írják meg véleményüket a falunapi rendezvényekről.
Ha Ön ott volt a rendezvényeken, írja meg, hogy melyik az a műsor, amelyik nagyon tetszett, esetleg melyik az, ami kevésbé.
Ha csak Szegvár honlapján “keresztül”, a képes beszámoló alapján “látta” a falunapi rendezvényeket, akkor is várjuk a képek láttán kialakult véleményét.
A véleményeket a Szegvár OnLine VENDÉGKÖNYVÉBE várjuk.