1994 őszén magán zeneiskola alakult Szegváron Mihály Béla vezetésével. Akkor furulya, zongora és gitár hangszeres zenét lehetett választani. Mára már ütős hangszerekkel bővült a választék.
A hét év óta folyó oktatásnak látványos eredményei vannak. Különféle versenyeken – amiről az újságunk is tudósított – tehetséges növendékek első helyezéseket és több jó eredményt értek el.
Évente több alkalommal tartanak hangszerbemutatókat az iskola diákjainak, hangversenyeken népszerűsítik a zenetanulást. Több alkalommal ragadott magával a zene a tanári hangversenyeken is.
A zenét tanuló diákok ismerik tanáraikat, de a szülők és a kívül állók nem. Szeretném bemutatni a szegvári Alapfokú Művészeti Iskolában tanító zenepedagógusokat.
Mindenkinek először azt a kérdést tettem fel, hogy hogyan került kapcsolatba a zenével? Milyen indíttatásból lett zenetanár? Majd arra voltam kíváncsi, hogy a tanításon kívül milyen zenével kapcsolatos tevékenysége van?
– Bajomi Nagy Péter
A gitáros gyerekeket már 7 éve tanítja a hangszer megszólaltatásának fogásaira.
Kérdéseimre válaszolva elmesélte zenei pályáját:
– A zenével, a dalokkal már csecsemőkoromban találkoztam. Édesanyám sokat, sőt mindig énekelt nekünk. Különösen szerettük bátyámmal a lefekvés utáni fél órát, amikor mesét, dalokat hallgattunk.
Rengeteg komolyzenei lemezünk volt és van, úgyhogy később ezekre is felfigyeltem, megszerettem. Persze szólt a házban könnyűzene is, serdülő bátyám kedvencei. Nagymamám egy Nyugdíjas Klub vezetője volt, gyakran engem is elvitt a nyugdíjasok kirándulására, ahol egész úton népdalokat, műdalokat énekeltek. Ezek is gyorsan rám ragadtak.
Hogy én komolyan szeretnék foglalkozni a zenével, kb. 16 éves koromra érett meg bennem. Az Ifjúsági Házban Darabos Zsolt tanított a hangszer első fogásaira.
Pár hónap múlva azt tanácsolta, hogy iratkozzak be a zeneiskolába. Itt a nagybőgőt (gordont) választottam hangszeremül, és Mészáros János tanár urat tanáromul.
Majd a Konzervatórium következett, ahol Vadász Ilona tanárnő tanítványa lettem. Ekkor már biztosan tudtam, hogy a zenei pályát választom élethivatásomul. A bőgő mellett a gitárt is nagyon szerettem, és a főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan, magántanártól azt is tovább tanultam. Közben lehetőségem nyílt, hogy itt Szegváron gitárt tanítsak. Egyre inkább megérlelődött bennem az elhatározás, hogy tanítani szeretnék, ez az én hivatásom. 2001-ben lediplomáztam, majd egy évet Szegeden tanítottam.
Még ez évben jelentkeztem a Pécsi Tudomány Egyetem művészeti szakára, ahol gitártudásom fejlesztem tovább. Jelenleg harmadéves hallgató vagyok.
Szabadidőmben kollégáimmal zenélgetünk, olvasok, zenét hallgatok és úszni járok.
– Forgó Róbert
A zenetanítás mellett zeneszerzéssel, hangszereléssel is foglalkozik. Ennek bizonyítéka a tanári hangversenyre komponált népdalfeldolgozások, vagy az 5 lányból álló Five Angels könnyűzenei együttes, akiket felkészít az előadásra, az előadott számok megkomponálója.
A zenéhez fűződő gondolatai a következők:
– Szüleim révén már egészen kis koromban közvetlen kapcsolatba kerülhettem a muzsikával. Sok hangszer vett körül, melyeket kellő óvatossággal ki is próbálhattam. Így a zenével való foglalkozás már akkor eldöntött ténnyé vált bennem.
A zene óriási hatással van életünkre, érzéseinkre, gondolatainkra. Aki nem csak hallgatja, hanem valamilyen fokon műveli is, az még közvetlenebb kapcsolatba tud kerülni a hangok varázslatos világával, de talán mélyebb felfedezésre is lehetősége nyílik önmaga belső világában. Az önismeret, az önkifejezés, a kreativitás kibontásában is jelentős szerepe lehet a zenével való foglalkozásnak. A gyermekkori szereplések, a zenetanulmányok sok olyan meghatározó élményt tudnak nyújtani, melyeknek még az ember későbbi éveiben is jelentős hatásuk lehet. Épp ezért a zenetanítás egyik nagy lehetősége, hogy a tanulót az ilyen típusú élményekhez minél magasabb szinten hozzá lehet segíteni.
A tanítás mellett jelenleg versek megzenésítésével is foglalkozom, melyekből egy műsor van kialakulóban. Néhány zenészbarátommal kisebb rendezvényeken, kiállítás-megnyitón lépünk fel, saját, illetve más szerzők kompozícióival.
– Lakatos Béla
Az idén került a szegvári zeneiskolához, a teljesen kezdőket tanítja zongorázni. Őket is láthattuk már több alkalommal, és megfigyelhettük, hogy néhány hónap alatt mi mindent lehet megtanítani a tehetséges tanulókkal. Zongoraművészi tudását is megcsodálhattuk a tanári hangversenyeken.
Bemutatkozásként a következőket mondta magáról.
– 1974. május 28-án születtem Szentesen. Zenei indíttatásom édesapámtól származik, aki zenész. Zenei tanulmányaimat a Szentesi Állami Zeneiskolában kezdtem el Péteriné Dunda Mária tanárnőnél 1982-ben zongora szakon. Általános iskolába pedig a Hámán Kató Általános Iskolába jártam. A 8. osztályt már a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában végeztem. Ezzel párhuzamosan a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatán, zongora szakon végeztem a 8. osztályt. 1992-ben érettségiztem a már említett konzervatóriumban, illetve a Tömörkény István Gimnáziumban humán tárgyakból. 1993-ban felvételt nyertem a Miskolci Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1998-ban diplomáztam. 1999-től a szentesi Lajtha László Zeneiskolában tanítok zongorát. 2001-ben megnyertem a Szekszárdon rendezett Zenetanárok Országos Zongoraversenyét. Azóta sokat koncertezem, és terveim között szerepel egy Nemzetközi Zongoraversenyen való részvétel, illetve további koncertek itthon és külföldön.
– Mihály Ágnes
– Hogyan került kapcsolatba a zenével? Milyen indíttatásból lett zenetanár?
– Szerencsésnek vallhatom magam, hiszen jókedvű, zenét szerető családba születtem. Szüleimmel és nővéremmel a családi nyaralások alkalmával végigénekeltük az utat, nem volt akkoriban olyan Halász Judit, 100 Folk Celsius vagy Kaláka kazetta, amit ne fújtunk volna kívülről. Apukám már az óvodából vitt a zeneiskolába, ahol hegedülni tanultam. A Petőfi Sándor Ének-zenei Általános Iskolába jártam. A kettő szerencsés ötvözete révén egész gyermekkorom a hangversenyek, kórusfellépések jegyében telt el. A szüleim, barátaink hangverseny-látogató emberek, már kiskorunktól kezdve vittek bennünket hol szóló-, hol zenekari koncertekre. Mivel az éneklés közel ált már akkor is hozzám, az énekórák és a szolfézs – bár kötelező volt – nem okozott olyan nagy nehézséget. S mivel mindenképp pedagógus szerettem volna lenni, összekötöttem a kellemest a hasznossal, és a munkanapok délutánjain gyermekekkel vagyok körülvéve és énekelünk, játszunk kedvünkre.
A tanításon kívül milyen zenével kapcsolatos tevékenysége van?
Ebben a tanévben Szentesen hat óvodában vezettem „Zeneovit”. Minden alkalommal más és más hangszert mutattunk be, hol egymagam, hol ismerős zenetanárokkal. A nagycsoportos ovisok most ősszel iskolába indulnak. Lehetőségük nyílik rá, hogy zeneiskolába is beiratkozzanak. Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődésüket a művészet, a muzsika iránt.
2001 őszétől Derekegyházán a Csongrád Megyei Önkormányzat Ápoló Otthonában vezetek zeneterápiás foglalkozást (értelmileg fogyatékos felnőtteknek), és egy kamarakórust. Ez nagy kihívás számomra. Azt tapasztalom, hogy sokan elzárkóznak a fogyatékos emberektől, pedig nem is ismerik őket (tudom, sokan nem is akarják…).
2002. őszétől a szentesi Bárdos Lajos Vegyes kar tagja vagyok. A közös éneklés jó kedvvel tölt el. Az általános iskolában Nagy János tanár úr vezette a nagykórust, a vegyes kart is Ő dirigálja.
Nagyon sokat lehet tőle tanulni, ellesni apró mozzanatokat a szólam- és kóruspróbák alatt.
Minden félévben megkeresnek ismerős főiskolai hallgatók, hogy készítsem fel őket az ének vizsgára. Örömmel szoktam elvállalni, hiszen jókat „pletykálunk”, aztán sor kerül az énekre is…
A művészeti iskolának Derekegyházán is van egy tagozata. A szolfézstanítást ott kezdtem, még főiskolás koromban, három évvel ezelőtt. Így tehát most felváltva járok a két település iskolájába.
– A szolfézs a zenét tanuló gyerekek elég „keserves” kötelessége. Hogyan lehet megszerettetni velük a zene alapjait?
– Valóban, a szolfézs kötelező tantárgy a zenét tanuló gyerekek életében. És mint tudjuk, ami „kötelező”, az általában nem kedvelt. Igyekszem a személyiségemmel, a stílusommal „eladni magam”. Mosolygással, jókedvvel és a gyermekekre való teljes odafigyeléssel. Minden gyermek más és más. De ha elfogadják, hogy délutánonként „kötelező járni” szolfézsra, de tudják, hogy egy vidám, kedves és mosolygós tanár néni várja őket, talán (remélem) nem bánják. Úgy gondolom, a délelőtti kötelező iskolába járás után a délutáni foglalkozás már ne legyen annyira kötött. A dal, az éneklés közel áll hozzám, hozzánk. A gyermekek csillogó tekintete, vidám mosolya meggyőz arról, igaz, hogy kötelező, de ők szívesen jönnek az óráimra.
– Várkonyiné Mihály Erna
A szegvári zeneiskola megalakulása óta oktatja furulyára és klarinétra a növendékeket. Ettől a tanévtől igazgatója is a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskolának. Határozott tanítási módszerével, más követelményével a gyerekek tehetségét kibontakoztatja.
Így vall zenei pályájáról:
Édesapám zenetanár, édesanyám óvónő, így már egészen kiskorom óta közel áll hozzám a zene, az éneklés. Általános iskolába a Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, az ének-zene tagozatra.
Zeneiskolai tanulmányaimat 3. osztályos koromban kezdtem furulyájával Szalai György tanár bácsinál. Két év után álltam a választás előtt, hogy milyen fúvós hangszeren folytatom tanulmányaimat. Én édesapám hangszerét, a klarinétot választottam, aminek a mai napig nagyon örülök. Mai fejjel régig gondolva, az ő szakmai és pedagógiai hitvallását tekintem mintának.
Diplomámat 2000-ben szereztem a Szegedi Konzervatórium Főiskoláján, de a Szegvári Művészeti Iskola megalakulása óta (1976) tanítok Szegváron, illetve Szentesen is. Boldog embernek mondhatom magam, mert olyan dolgot csinálhatok, amit szeretek. A művészeteket választó gyerekek érzelmileg gazdagabbak, fogékonyabbak, ezért a velük való foglalkozás hálás feladat.
A tanításon kívül tagja vagyok a Szentes Városi Fúvószenekarnak, ami megint csak nagyszerű dolog, mert azon kívül, hogy egy összetartó közösség tagja lehetek, szakmai kihívást is jelent. Egy együttes tagjának lenni más, mint egyedül állni a színpadon. Itt a zenészek egymásra vannak utalva. A zenekarral nagyon szép sikereket értünk el mind hazánkban, mind pedig külföldön.
Fontosnak tartom még, hogy megemlítsem a FUVI Band-et, aminek szintén tagja vagyok. Az együttessel főleg könnyűzenét játszunk, de el kell, hogy mondjam, hogy ennek korántsem olyan könnyűzenék. Ezeknek a számoknak is meg van a maguk nehézsége, és szépsége, ami a zenésznek egy újabb kihívás.
Úgy gondolom, és igyekszem e szerint cselekedni, hogy az ember bármihez fog, bármit csinál az életben, azt mindig jól, tudása legjavát adva tegye.
– Virág Tibor
A tanári hangversenyeken láthattuk, hogyan és mi módon lehet az ütős hangszereket használni, illetve mi mindent lehet hangszerként használni.
A zenével, a tanítással kapcsolatos élményeit osztja meg velünk.
Általános iskolás koromra visszaemlékezve a nagyobb családi összejövetelek közös éneklése (ahol gyerekként jobbára hallgató voltam) és a bátyám magnóján hallgatott pop, később rock-zenék jutnak az eszembe, amelyeket gyűjteni is kezdtem. Azután persze jöttek a „nagy” zenekar alapítások – ezek már a kemény-rock időszakából -, amikor a dobszerelés főleg edényekből, párnákból és műanyag székekből állt.
Középiskolás voltam, s a kismotorom árából vettem egy pár bongót (kézidobot) és egy gitárt. Egyre több népzenét, klasszikus zenét és jazz-t hallgattam. Tetszettek a kísérletező zenei irányzatok, mert úgy gondolom „minden” lehet zene, az ajtónyikorgástól a madárcsivitelésig, csak a fülünket kell egy kicsit „kihegyezni” hozzá.
A tanítás régóta érdekel, zenélni (játszani) is nagyon szeretek, így a két dolog szerencsésen együtt van a zeneiskolai tanításban.
Játszom a Naplegenda Társulásban népzenét, egy „ütős” barátommal ütőhangszeres műsorokat készítünk, időnként részt veszek alkalmi zenei előadásokban is.
